2011. január. 10. 07:21 MTI/Napi Gazdaság Utolsó frissítés: 2011. január. 10. 06:52 Itthon

Napi Gazdaság: taxiügyben nincs megoldás Ferihegyen

A Napi Gazdaság szerint a napokban tartott választott bírósági tárgyaláson sem született döntés a Budapest Airport (BA) Zrt. és a Zóna Zrt. közötti konfliktusban.

A repülőteret üzemeltető társaság azt kérte, hogy a bíróság tiltsa el a Zóna taxitársaságot a terület használatától, emellett a szerződés felmondásának érvényességére vonatkozó kérelmet is benyújtott.

A gazdasági napilap hétfői számában ismerteti, hogy az eljárás a Zóna békés kivonulása után akár okafogyottnak is tekinthető, azonban a taxitársaság kezdetektől fogva kifogásolta idő előtti eltávolítását és a bírósági döntés alapján akarja meghatározni magatartását, így nem elhanyagolható az ítélet. Ha ugyanis a bíróság nem adna helyt a BA kérelmének, akkor a Zóna minden bizonnyal kártérítésre tartana igényt egy következő körben. Amennyiben a bíróság május vége előtt úgy döntene, hogy indokolatlan volt a Zóna-szerződés idő előtti felmondása és a cég eltávolítása, az még tovább bonyolítaná a helyzetet. A BA ugyanis időközben kiírta és győztesnek mondta pályázatán a Főtaxit, amely már szolgáltat.

A Zóna kifogásolta a BA mostani taxipályázatának előkészítését, szerinte a BA Zrt-nek meg kellett volna szereznie a főváros és a drosztokat üzemeltető kft. hozzájárulását is - olvasható a Napi Gazdaságban.

Hirdetés
hvg360 Tornyos Kata 2025. január. 07. 12:00

Vészesen terjednek a légúti fertőzések, de honnan tudjuk, hogy coviddal, influenzával vagy megfázással van-e dolgunk?

A téli időszak minden évben egyet jelent az influenzaszezonnal, és ez idén sincs másként. Magyarországon fokozódik a járványhelyzet, szinte mindenki talál a környezetében olyan embert, aki lázra vagy köhögésre panaszkodik, de még nem késő beadatni az influenza elleni védőoltást a HVG által megkérdezett szakértők szerint. Mi a különbség tünet és tünet között, és melyik légúti megbetegedés lehet igazán veszélyes? Erről is beszélt Várdi Katalin pulmonológus és Kemenesi Gábor virológus.