2011. január. 06. 17:40 MTI Utolsó frissítés: 2011. január. 06. 17:28 Itthon

Új médiatörvényt akar az MSZP

Az MSZP kezdeményezi, hogy a parlament rendkívüli ülésszakon döntsön a médiatörvény visszavonásáról. Mesterházy Attila csütörtökön azt is elmondta: a szocialisták azt szeretnék, hogy június végén többpárti egyetértéssel új médiatörvény kerüljön az Országgyűlés elé.

A szocialista párt elnöke hozzátette: hazánk ezzel visszaszerezhetné nemzetközi tekintélyét, amit a kormány néhány hónap alatt lerombolt. Mint mondta, az MSZP olyan kerekasztal létrehozását kezdeményezi, amely szakmai szervezetek, érdekképviseletek bevonásával új, az európai alapelveknek megfelelő médiatörvényt szövegezne meg. Ez terveik szerint Magyarország európai uniós elnökségének utolsó napján kerülhetne a parlament elé.

Mesterházy Attila mindezt a Szabadság híd járdáján közölte, ahol a párt több politikusával és szimpatizánsával együtt gyászszalagot kötöttek a korlátra, így tiltakozva a médiatörvény ellen. A résztvevők egy fekete molinót is kifeszítettek, amelyen angolul az állt: a magyar sajtószabadság élt 21 évet.

A parlament rendkívüli ülésének összehívásához a képviselők ötödének támogatása szükséges, ezt a kezdeményezést támogató MSZP és LMP egyedül nem tudja biztosítani. Mivel a Jobbik közölte: nem támogatják a rendkívüli ülést, így annak összehívása január 17-ére nem valószínű.

Axel Schafer, a német Szociáldemokrata Párt (SPD) delegációjának vezetője szerint a Fidesz-kormány demokratikus alapelveket helyez hatályon kívül, ezek közé tartozik egyebek között a most életbe lépett médiatörvény - tájékoztatta az MSZP sajtóosztálya csütörtökön az MTI-t azután, hogy az SPD delegációjának vezetője Mesterházy Attilával, az MSZP elnökével folytatott tárgyalást. A közlemény szerint Mesterházy Attila ismertette a médiatörvény MSZP által kifogásolt részeit, amelyeket a német tárgyaló delegáció hasonlóképpen értékelt.

Mint kiemelik, Axel Schafer hozzátette: csak az utóbbi egy-két napban több száz írás jelent meg a német médiában arról, hogyan csorbul a sajtószabadság joga Magyarországon. "A magyar médiahatóság egyes német interpretációk szerint sem más, mint egyszerű médiarendőrség" - írják.  A közlemény szerint Mesterházy Attila azt közölte, mindent elkövetnek a médiatörvény visszavonása érdekében. Mint hangsúlyozzák, az SPD delegációja kitért az Alkotmánybíróság jogkörének szűkítésére, amely szerintük elfogadhatatlan minden demokratikus országban.


 


 

Hirdetés
hvg360 Lőrincz Tamás 2025. január. 06. 06:30

A választás időpontjánál is fontosabb, telik-e osztogatásra a Fidesznek, miközben a kilátásoknál csak a közhangulat rosszabb

A Tiszának az előrehozott választás témájának napirenden tartása – ezzel együtt leginkább annak elkerülése – mellett a pártépítés lesz a legfőbb feladata 2025-ben, a Fidesznek pedig a gazdaság felpörgetése és saját táborának megtartása. Mi vár a magyar politikára és a választókra a most kezdődő évben?