2011. január. 04. 16:34 ATV Utolsó frissítés: 2011. január. 04. 16:40 Itthon

Parti Nagy Lajos: cinikus és visszatetsző a kormány érvelése

A dafke (csak azért is) tiltakozás ugyanakkor rendkívül ócska és totálisan primitív reakciókat is szülhet, ezeket jó lenne elkerülni – figyelmeztetett Parti Nagy Lajos költő az ATV-ben.

Úgy kell viselkedni ennek a gyalázatos törvénynek a tudatában, mintha az nem is létezne – ezt javasolja Parti Nagy Lajos, szerinte ugyanis európai országban egy ilyen törvényt nem lehet betartani. A dafke (csak azért is) tiltakozás ugyanakkor rendkívül ócska és totálisan primitív reakciókat is szülhet, ezeket jó lenne elkerülni – figyelmeztetett a költő az ATV-ben.

"Nem az erkölcseim, hanem a józan eszem tiltakozik az ellen, hogy mostantól mindenki, aki tud mondani 19 trágár szót, nekiállhat 'fikázni' a törvényt, de egy bizonyos tónuson nem érdemes túl menni, mert akkor ugyanolyanok leszünk, mint ezek" - mondta. Parti Nagy szerint meglehetősen cinikus és visszatetsző, amikor a kormány azzal érvel a törvény mellett, hogy ha az rosszul fog működni, akkor majd megváltoztatják. Mint fogalmazott, nem a vezérek, hanem az alvezérek élnek ezzel az eszközzel.

Szerinte az új sajtótörvény célja elsősorban nem a gyerekek erkölcsi védelme, hanem sokkal inkább a nyilvánosság, illetve a balliberális oldal megfélemlítése. Nem kell azt gondolni a hirtelen felmagasztalt magyar médiáról, hogy eddig mennyire fantasztikus, ízléses és erkölcsös volt. Mint mindenhol, a médiának itt is voltak kifejezetten ocsmány részei, amelyek ezen túl is ocsmányak maradnak, függetlenül attól, hogy melyik oldalról mondanak véleményt – fejtette ki magyarázatában a poéta, aki szerint azonban semmiképp nem lehet megoldás egy ilyen generális törvény. Ráadásul tudhatná a kormány, hogy eddig mindenki belebukott, aki valaha megpróbált ujjat húzni a sajtóval – jegyezte meg.

A kiszabható magas büntetések miatt sokan öncenzúrára kényszerülhetnek, egy szerkesztőnek kétszer is meg kell majd gondolnia, hogy milyen stratégiát követ. A törvényt figyelmen kívül hagyni ezért képtelenség, de látván az európai közvélekedést, sem a szerkesztőknek, sem pedig a tulajdonosoknak nem szabad félniük – vélekedik a költő.

Parti Nagy szerint az értelmiség feladata, hogy a sajtón keresztül szeizmográfként jelezze, hogy nagy a baj, a többség pedig, amely fülkeforradalmat csinált, előbb, vagy utóbb talán észreveszi. Márpedig szerinte a sajtót nem lehet kiiktatni, ám a kiábrándulás hosszú folyamat lesz. A költő optimizmusának hangot adva úgy fogalmazott, a nép, mint a homok, ki fog pörögni a fülkeforradalom alól, három és fél év múlva pedig ott fog állni a fülke, félrebillenten. Az pedig, hogy a Fidesznek jelenleg nincs alternatívája, a nagy pártok közös felelőssége, ebben az elmúlt 8 év is vastagon benne van – tette hozzá.

A videót itt nézheti meg!

Hirdetés
Itthon hvg.hu 2025. január. 09. 14:00

Szabó Andrea szociológus a Fülkében: Magyar Péter nem érte el a Fidesz magszavazóit, stabil a tábor

Videóra vált podcatsunk, a Fülke. A hangban követne bennünket, az a megszokott streamingfelületeken továbbra is megtalál minket, de most már a YouTube-on videóban is kint lesznek adásaink. Az új évad első részében Szabó Andrea szociológust kérdezte a Rogánt ért amerikai szankciókról, a Fidesz fiatalokat célzó stratégiájáról és többek között Magyar Péter dilemmáiról Kacskovics Mihály Béla.