2010. december. 21. 07:07 Hírszerző/FH Utolsó frissítés: 2010. december. 21. 06:50 Itthon

2006. október: lefokoztak egy rendőrt

A Magyar Nemzet keddi számában azt írja, lefokozták és egy év nyolc hónap - három évre felfüggesztett - börtönre ítéltek első fokon egy nyugalmazott rendőr alezredest, aki a 2006-os zavargások idején eltörte egy földön fekvő, megbilincselt férfi ujját.

A lap szerint ez volt az egyetlen eset, a zavargások kapcsán, ahol egy másik rendőr tett terhelő vallomást felettesére. A férfit egyébként tavaly léptették elő soron kívül alezredessé, majd 38 évesen nyugdíjazták, 280 ezer forintos havi nyugdíjjal. Ha jogerősen is lefokozzák, búcsút mondhat a luxusnyugdíjának - írja a lap.
Hirdetés
hvg360 Lőrincz Tamás 2025. január. 06. 06:30

A választás időpontjánál is fontosabb, telik-e osztogatásra a Fidesznek, miközben a kilátásoknál csak a közhangulat rosszabb

A Tiszának az előrehozott választás témájának napirenden tartása – ezzel együtt leginkább annak elkerülése – mellett a pártépítés lesz a legfőbb feladata 2025-ben, a Fidesznek pedig a gazdaság felpörgetése és saját táborának megtartása. Mi vár a magyar politikára és a választókra a most kezdődő évben?