2010. december. 07. 18:05 MTI Utolsó frissítés: 2010. december. 07. 18:01 Itthon

Hulladékot sodor magával az áradó Tisza

Hulladékgócok sodródnak az áradó Tisza magyarországi szakaszán.

A Közép-Tisza Vidéki Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság (Köti-kövízig) védelemvezető-helyettese, Csibrán Zoltán tájékoztatása szerint a jelenség a vízszint megemelkedésével együtt néhány napja észlelhető. A zömmel Ukrajnából, a kárpátaljai vízgyűjtő területek ártereiről származó háztartási hulladék laza foltokban, körülbelül 200 kilométeres hosszon terül szét.

Ez a folyó teljes, mintegy 600 kilométeres magyarországi szakaszának körülbelül egyharmada. A helyenként több 100 négyzetméteres vízfelületet beborító szennyezés csúcsa már elhagyta a Felső-Tiszát. Jelenleg a Közép-Tisza alsóbb szakaszain jár, miközben egy része lerakódik a folyó hullámterein - közölte a szakember. Jelezte: az elmúlt években szinte minden jelentősebb árhullám alkalmával érkezett a Tiszán hasonló szeméttenger.

A felszínen sodródó kommunális hulladék összegyűjtése azonban a magyar szakaszon szinte lehetetlen vállalkozás volna. „Sem a pénzügyi, sem a személyi feltételek nem állnak rendelkezésünkre egy ekkora munkához” - magyarázta Csibrán Zoltán, aki szerint egy ilyen akció megvalósításához legalább ezer emberre, továbbá speciális eszközökre és technológiákra volna szükség. Ezek hiányában csak a lakosságra fokozott veszélyt jelentő állati tetemeket emelik ki a vízből.
 

Hirdetés
Itthon Lengyel Tibor 2025. január. 08. 15:15

Orbán indiai csodadoktor kalauzánál 2 millió is lehet egy tisztítókúra, mégis milliárdos veszteséget halmozott fel a cége

Az ájurvédikus gyógyító, Krishna Kumar Gattyán Györggyel közös életmódcége masszázst, gyógyteát és tisztítókúrát árul, de kezdettől fogva veszteséges. Kumar saját cége még inkább: milliárdos mínuszt görget maga előtt, igaz, nemrég ezt a lyukat betömte. Gattyán a veszteségek ellenére megtartja a tulajdonrészét, és az is kiderült, miért éppen Kumarral állt össze.