2010. november. 30. 15:15 MTI Utolsó frissítés: 2010. november. 30. 17:24 Itthon

Alföldit és az "őt védő fideszeseket" is számon kéri a Jobbik

A Jobbik a Nemzeti Színház igazgatója után most már a Fideszre is haragszik.

A Jobbik szerint "a Fidesz ismét szabotálni próbálja az Országgyűlés Kulturális és sajtóbizottsága ellenőrző albizottságának munkáját, ezért az ellenzéki párt az obstruáló képviselők elérhetőségének közzétételével mozgalmi alapon arra kéri a választópolgárokat, hogy hívják fel figyelmüket a házszabályban is rögzített részvételi kötelességükre". Novák Előd jobbikos képviselő, az albizottság elnöke ezt keddi közleményében tudatta.

A Nemzeti Színház vezetője, Alföldi Róbert korábbi közlése ellenére mégsem jelenik meg a testület ülésén, és már korábban távolmaradásukat jelezték a fideszes albizottsági tagok is arra hivatkozva, nem kívánnak asszisztálni ahhoz, hogy Novák Előd "sorozatosan saját pártpolitikai céljaira használja fel" a bizottság ülésének összehívását. Mint a Nemzeti Színház kedden közölte, Alföldi Róbert azért nem vesz részt az Országgyűlés Kulturális és sajtóbizottsága ellenőrző albizottáságának csütörtöki ülésén, mert az nem illetékes a leváltásának ügyét napirendre tűzni. A főigazgató emlékeztetett, az ülésen hasonló okból nem vesznek részt a Fidesz frakciójának tagjai sem.

Novák Előd vasárnap még arról tájékoztatta az MTI-t, hogy Alföldi Róbert elfogadta a meghívást; a testület ülését az albizottság elnökeként ő maga hívta össze, egyik napirendi pontként "a Nemzeti Színház igazgatójának leváltását" jelölve meg. A jobboldali pártok korábban kifogásolták, hogy a román nemzeti ünnep alkalmából rendezvényt tartanának a Nemzeti Színházban. Alföldi Róbert még aznap bejelentette: visszavonja a teátrum bérlésére vonatkozó szóbeli megállapodást a Budapesti Román Kulturális Intézettel.

"A Kulturális és sajtóbizottság hatáskörébe tartozó törvények végrehajtását, társadalmi és gazdasági hatását figyelemmel kísérő albizottság kormánypárti tagjai eddig egyetlen ülésre sem jöttek el álláshalmozásuk vagy szándékos obstrukciójuk miatt, ezért felszólításomra októberben le is mondtak tagságukról" - áll Novák Előd tájékoztatásában. Mint írja, ezután az albizottság végre érdemi munkát tudott végezni pusztán ellenzéki tagokkal, például a kiegyensúlyozatlan médiaszolgáltatások miatt határozati javaslatot is elfogadva szankciók megalkotására. Emiatt azonban később ismét fideszesekkel duzzasztották fel az albizottságot - teszi hozzá. Utal arra, hogy a házszabály szerint a képviselőknek kötelességük részt venni a bizottsági üléseiken is, "így a Fidesz távolmaradása elfogadhatatlan".

A kulturális és sajtóbizottság hatáskörébe tartozó törvények végrehajtását, társadalmi és gazdasági hatását figyelemmel kísérő albizottság honlapjának adatai szerint az albizottság négy tervezett ülése közül eddig csak egy volt határozatképes, három esetben ugyanis határozatképtelenség miatt el sem kezdődött a tanácskozás. Kormánypárti képviselők eddig egyszer sem voltak jelen az ülésen.

Hirdetés