Fehérvári kismamahalál: lezárták a vizsgálatot
A székesfehérvári kórház belső vizsgálata nem állapított meg vétséget az október végén az intézményben elhunyt kismama ügyében - közölte a kórház igazgatója. A rendőrség azonban közigazgatási vizsgálatot folytat.
Csernavölgyi István, a Fejér Megyei Szent György Kórház főigazgatója kedden arról tájékoztatta a Független Hírügynökséget, hogy lezárult a belső vizsgálat a Fejér megyei kórházban októberben elhunyt kismama ügyében. Attól kezdve, hogy bejutott az intézménybe a kismama, vétséget, gondatlanságot nem állapítottak meg, mondta, de még várják az igazságügyi orvosszakértő véleményét. A székesfehérvári rendőrség ugyanis a kórház bejelentése alapján közigazgatási hatósági eljárás keretében vizsgálja az ügyet, az orvosszakértőt ők rendeltek ki annak megállapítására, hogy történt-e gondatlanság. Ennek függvényében dől el, hogy indul-e büntetőeljárás az ügyben.
A 28 éves hantosi kismama szülés közben halt meg október végén. Előtte - a TV2 információja szerint - a magánorvosa rendelőjében lett rosszul, s napokkal korábban is 39 fokos láza volt, de orvosa mindig megvizsgálta és hazaküldte. Kislánya, akit császármetszés útján hoztak a világra, egészségesen jött a világra, és jól van.