2010. november. 29. 17:15 MTI Utolsó frissítés: 2010. november. 29. 17:10 Itthon

Kirabolt és megvert egy idős asszonyt, majd elbújt a padláson

A csömödéri nő azért vert meg egy ágyban fekvő idős asszonyt a Zala megyei Iklódbördőcén, mert az nem tudott neki pénzt adni.

A bántalmazás során az idős asszony súlyos sérüléseket szenvedett. A bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható nőt a bíróság vasárnap harminc napra előzetes letartóztatásba helyezte. A nő az ablakot kitörve jutott be pénteken az iklódbördőcei idős asszony családi házába. Átkutatta a konyhát, majd a hálószobába ment, ahol az ágyban fekvő, 88 éves asszonyt megverte és pénzt követelt tőle. Az idős ember nem tudott neki pénzt adni, ezért a füléből vette ki a fülbevalóját, majd az élelmiszereket összepakolva távozott a lakásból. 

A bejelentést követően pár órával a rendőrök a lakása padlásrészében találták meg és fogták el az Iklódbördőcén lakó, de csömödéri tartózkodási hellyel rendelkező nőt. A rendőrök a rablót őrizetbe vették, és előállították a lenti rendőrkapitányságra, ahol rablás és súlyos testi sértés bűntett megalapozott gyanúja miatt indítottak ellene büntetőeljárást. 
 

Hirdetés
hvg360 Bábel Vilmos 2025. január. 06. 13:28

1945 után először ismét szélsőjobboldali vezetője lehet Ausztriának, Herbert Kickl a kormányalakításról tárgyalhat

Az osztrák Szabadságpárt vezetője kapott felkérést a kormányalakításra a köztársasági elnöktől, miután összeomlottak a koalíciós tárgyalások a jobbközép és a szociáldemokraták között Ausztriában. A jobbközép lecserélte a vezetőjét, az új hajlandó kormányalakításról tárgyalni a választáson győztes szélsőjobboldali párttal, az FPÖ-vel. A szélsőjobbnak az ölébe hullhat a hatalom, mert a politikai elit nem tudott túllépni a saját árnyékán. Váratlan külpolitikai győzelem ez Orbán Viktornak és Vlagyimir Putyinnak. Németországnak vészjelzés az osztrák belpolitikai fordulat.