2010. november. 15. 18:04 MTI Utolsó frissítés: 2010. november. 15. 18:08 Itthon

Fügét telepítettek Magyarországon

Az első gyümölcsök várhatóan már jövő nyáron megjelennek a fákon, de a nagyobb termést a harmadik évtől várják.

A Zala megyei Tormafölde határában héthektáros területen telepítette Közép-Európa első fügeültetvényét a becsehelyi székhelyű Fügeliget Kft. - tájékoztatta a társaság ügyvezetője hétfőn az MTI-t.

Harcz Endre elmondta: az elmúlt napokban 500 csemetét ültettek el a szlovén határhoz közeli település közelében, s a terveik szerint jövő ősszel további ezer tövet tesznek a földbe. Az első gyümölcsök várhatóan már jövő nyáron megjelennek a fákon, de a nagyobb termést a harmadik évtől várják. A cégbejegyzés szerint is kifejezetten trópusi gyümölcsök termesztésére alapított, magyar magánszemélyek tulajdonában álló cég vezetője azt mondta: a hazai piacon gyümölcsként jelenleg szinte ismeretlen a füge, többnyire csak aszalt, szárított formában kapható. A cégtulajdonosok elképzelése szerint azonban lesz piaca a gyümölcsnek, amelyet lekvárként, pálinkaként és más termékként is feldolgoznak majd.

A tulajdonosok az eddigi hobbijaikra - a meteorológiára és a fügetermesztésre - alapozva hozták létre az egymillió forintos törzstőkéjű társaságot, korábban egyikük sem foglalkozott mezőgazdasággal. Több éven át tartó megfigyeléseik és tapasztalatgyűjtésük után keresték meg a magyar éghajlati viszonyok közepette is megfelelő termőterületet.

Az ügyvezető kifejtette: a déli fekvésű domboldalakon évszázadok óta megterem Magyarországon is a füge, számtalan fát ismernek Zalában is, nem a globális felmelegedés adta a lehetőséget. Tapasztalataik szerint megfelelő domborzati viszonyok mellett mínusz 15 fokos hőmérsékletig nem fagy el a gyümölcsfa, s ehhez Tormafölde határában találták meg a megfelelő területet.

A csemetéket meglévő termő fákról, dugványozással szerezték be, és több fajtát is elültettek. A területen más, hasonló körülményeket igénylő trópusi gyümölcsféléket is ültetnek majd, például kivit és datolyaszilvát. Az ügyvezető ismeretei szerint egybefüggő fügeültetvény legközelebb csak Olaszországban, Nápoly közelében található, de a mediterrán térségben jórészt évente egyszer termő fák vannak. A szaporítóanyagként kiválasztott fák azonban nyáron szinte folyamatosan érlelnek gyümölcsöt, június és augusztus között, majd másodszor augusztustól októberig.

Harcz Endre a fügeültetvény létrehozásának költségeiről az MTI-nek nem árult el adatokat, csupán annyit közölt: részben befektetői pénzből indították el a vállalkozásukat. Fügetermesztésre nincs támogatás, de szeretnének pályázati pénzeket is felhasználni elképzeléseik megvalósításához. 

Hirdetés
hvg360 Lőrincz Tamás 2025. január. 06. 06:30

A választás időpontjánál is fontosabb, telik-e osztogatásra a Fidesznek, miközben a kilátásoknál csak a közhangulat rosszabb

A Tiszának az előrehozott választás témájának napirenden tartása – ezzel együtt leginkább annak elkerülése – mellett a pártépítés lesz a legfőbb feladata 2025-ben, a Fidesznek pedig a gazdaság felpörgetése és saját táborának megtartása. Mi vár a magyar politikára és a választókra a most kezdődő évben?