2010. november. 12. 16:36 MTI Utolsó frissítés: 2010. november. 12. 16:29 Itthon

Sukorói ingatlancsere: decemberben folytatódik a per

December 3-ra, 16-ra és 17-re tűzte ki a King's City beruházáshoz kötődő, 2008-ban létrejött sukorói ingatlancsere-szerződés érvénytelenségének megállapítása, az eredeti állapot helyreállítása ügyében indított polgári per folytatását pénteki tárgyalásán a Fejér Megyei Bíróság.

A perben a magyar államot képviselő Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. (MNV), mint felperes keresetében azt kérte, hogy a bíróság állapítsa meg, hogy telekcsere szerződés semmis, mert jogszabályba ütközik, továbbá a csereingatlanok között feltűnő értékaránytalanság van. A sukorói beruházásban érdekelt befektetőcsoportot képviselő Joav Blum izraeli-magyar üzletember pedig - akinek csak jogi képviselője vett részt a pénteki tárgyaláson - alperesként a kereset elutasítását kérte a bíróságtól. A per immár ötödik tárgyalásán Ébner Vilmos bíró a felperesi oldalon próbálta meg tisztázni, hogy megállapítható-e a semmisség.

Mint a tárgyaláson elhangzott, miután a per lefolytatásához szükséges iratanyag még mindig nem teljes, a hiányzó dokumentumokat a bíróság megkísérli az ügyészségtől bekérni. Ugyanakkor felhívta a felperes figyelmét arra, hogy amennyiben őt terheli a szükséges iratok becsatolása, s annak nem tesz eleget, azokra az eljárás következő időszakában nem hivatkozhat. 

Bár péntekre a bíró nem idézett tanúkat, a tárgyaláson megjelent a csereügylet előkészítésében részt vett, jelenleg előzetes letartóztatásban levő, s az ügyben már az előző tárgyaláson meghallgatott Császy Zsolt, az MNV korábbi értékesítési igazgatója, jogtanácsosa, aki miután válaszolt a feltett kérdésekre, nem jelentette az úgynevezett beavatkozási szándékát. A decemberi tárgyalások közül a harmadikára kitűzöttre Joav Blumot, a másik két tárgyalásra pedig hat tanút - köztük az MNV korábbi vezetőit - idézte a bíró.

A 2008. július 30-án létrejött csereszerződés alapján a felperes a magyar állam tulajdonában levő 20 darab, sukorói külterületi ingatlant cserélték el az alperes Joav Blum tulajdonában levő két albertirsai, külterületi, valamint egy Pilis külterületi ingatlanra. A sukorói ingatlanok értékét 1,084 milliárd forintban, a Joav Blum tulajdonában levő ingatlanokét 787 millió 400 ezer forintban határozták meg. Az alperes értékkülönbözetként 290 millió 610 ezer forintot befizetett. 

A telekcsere ügyében a Központi Nyomozó Főügyészség tavaly április óta folytat nyomozást. Az általa az ügyben kirendelt szakértő megállapítása szerint a csereügylet során összesen 1 milliárd 327,8 millió forint értékkülönbség állapítható meg.

Hirdetés