Százmilliót csalt el ügyfeleitől Nógrádban egy nő, négy évet kapott
Jogerősen négy év letöltendő börtönbüntetésre ítélte a Nógrád Megyei Bíróság azt a nőt, aki egy pénzintézet fiókvezetőjeként követett el többrendbeli csalást, összesen 52 embert károsított meg 100 millió forinttal - közölte a bírósági szóvivő szerdán.
Barsi József elmondta: a megyei bíróság súlyosbította az elsőfokú ítéletet, ugyanis a Balassagyarmati Városi Bíróság korábban két év börtönre ítélte a nőt, és a végrehajtást négy év próbaidőre felfüggesztette.
A szóvivő ismertette: Varga Márta egy biztosító társaság Nógrád megyei kirendeltségének fiókvezetőjeként 2001 és 2004 között vett át különböző összegeket magánszemélyektől azzal, hogy magas kamatot hoz nekik az úgynevezett dolgozói betét, amit ő kívülálló ügyfelek számára is lehetővé tud tenni.
Az ügyfeleknek egyéves lekötés esetére 30, majd 50 százalékos kamatot ígért a biztosító nevében. A nő eleinte még folyósított kamatokat a befektetőknek, a kifizetés 2004 végétől akadozott, és az emberek végül már nem jutottak pénzhez. A korábbi kamatokat a későbbi befizetésekből finanszírozta, de elfogytak az új belépők.
A szóvivő közölte: a fiókvezető 52 magánszemélytől vett át pénzt, a beszedett 184 millió forintból 84 milliót tudott visszafizetni. A kárösszegek 50 ezertől 7 millió 250 ezer forintig terjednek.
Barsi József elmondta: a Nógrád Megyei Bíróság súlyosbító körülményként értékelte az okozott kár nagyságát, valamint azt, hogy a nő a csalási cselekményeket üzletszerűen követte el.