2010. november. 10. 07:25 MTI Utolsó frissítés: 2010. november. 10. 07:16 Itthon

MN: panaszt tettek a Biszku-ügyben

Panasszal él Gellért Ádám a Fővárosi Főügyészség azon döntése ellen, amelyben az elutasította, hogy büntetőeljárást indítson Biszku Béla egykori belügyminiszter ellen - írja szerdai számában a Magyar Nemzet.

Gellért Ádám korábban egy tanulmányt juttatott el a főügyészségnek, amelyben azt kérte, fontolják meg a büntetőeljárás megindítását, mert Biszku Béla, aki eleinte a budapesti pártbizottság, majd az MSZMP központi, illetve politikai bizottságának titkára volt, belügyminiszterként részt vett az 1956-os forradalmat követő megtorlások irányításában.

A vádhatóság azért utasította el a beadványt, mert álláspontja szerint Biszku esetében nem állapítható meg - az egyébként el nem évülő - emberiesség elleni bűncselekmény. A megtorlások irányítása előre megfontolt szándékkal elkövetett emberölésnek minősülhet, amit az akkor hatályos jogszabályok alapján halállal büntethettek, ám a cselekmény 15 év alatt elévül - írta a Magyar Nemzet.


 

Hirdetés