Volt Hír Tv-s kezeli a közmédiumok vagyonát
A Népszava azt írja, Fazekas Csabát nevezte ki a Műsorszolgáltatás Támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) vezérigazgatójának Szalai Annamária, a Médiatanács elnöke.
A Népszava úgy tudja, hogy Fazekas Csaba korábban a Simicska Lajos volt APEH-elnök érdekeltségébe tartozó Hung-Ister Zrt. jelenlegi és a Hír Tv egykori vezérigazgatója. Mivel az MTVA-ba került a Magyar Rádió, a Magyar Televízió, a Duna Televízió és a Magyar Távirati Iroda teljes vagyona, beleértve az ingatlanokat is, a jövőben minderről Fazekas dönthet.
Az alap a Médiatanács kezelésében lesz, de az összes vezetői jogosítványt az elnök, vagyis Szalai Annamária birtokolja, ő a vezérigazgató munkáltatója is. A pénzügyekre így csak a Fidesznek lesz rálátása, hiszen Szalai nevezi ki az alap felügyelőbizottsági tagjait is - írta a lap. "Fazekas munkáját a Médiatanács elnökének irányításával végzi. Az MTVA új vezérigazgatója a Filmművészeti Egyetem produceri tanszakán végzett, 1996-tól filmproducerként dolgozott. Korábban az HBO produkciós igazgatója és a Hungexpo Reklám Rt. elnök-vezérigazgatója volt" - idézte a lap a Médiatanács honlapján közzétett közleményt.