2010. október. 09. 10:24 MTI Utolsó frissítés: 2010. október. 09. 16:06 Itthon

Már fejtik a köveket a Kolontárt kettévágó gáthoz

Egy négy-öt méter magasságú védőgát építésével akarják megmenteni Kolontárt a szakemberek egy esetleges újabb gátszakadástól. A gátat úgy építenék, mint egy autópályát.

Egy 600 méter hosszú, négy-öt méter magasságú, kőből és földből készülő védőgát építésével akarják megmenteni Kolontárt a szakemberek egy esetleges újabb gátszakadástól. Így az alacsonyan fekvő részen esetleg átfolyó újabb vörösiszap-lavina ne veszélyeztesse a hét eleji katasztrófában épen maradt házakat. 

A gát építésének tervezése hajnalban kezdődött, már fejtik a bányákban a megépítéséhez szükséges köveket,  hamarosan el is kezdik az építést, és várhatóan két napon belül befejezik. A gátat -  amelynek teteje hat, alja húsz méter széles lesz - úgy építenék, mint egy autópályát, ami egy gyengébb, láposabb talajra épülne: vagyis a talajt 50 centiméter mélyen "legyalulják", geotextíliát terítenek rá, és arra épül fel egy terméskő prizma, majd földből készül rá a zárótöltés. A gát a település közepén, az elöntött terület szélén, a polgármesteri hivatal, illetve a templom mellett húzódik majd, egészen a 8-as útig, így védve lesz Kolontár területének fele. 

A védőgátat úgy építik, hogy ha ismét vörösiszap ömlene Devecser határába, az a település lakóházaitól messzebb terüljön el. Szakértők szerint a sűrűbb tartalmú iszap lassabban árasztaná el ezt a részt, és a védőgát képes megmenteni Kolontárt, illetve Devecsert.

Ahhoz, hogy a gátat meg tudják építeni, feltehetően több házat el kell dózerolni, s a munkához szükséges emberi erő és gépi eszköz helyszínre szállítását már szervezik. A nap 24 órájában megfeszített tempóban dolgoznak majd a gáton, és várhatóan hétfő hajnalra elkészülhetnek. 

Hétfőn az Ajka melletti zagytározó gátjának szakadása után a vörösiszap-áradat Kolontáron 35, Devecseren 273, Somlóvásárhelyen 14 házat öntött el és több mint 40 utcát tett járhatatlanná.

A katasztrófáról szóló összes hírt itt találja.

 

Hirdetés
hvg360 Bábel Vilmos 2025. január. 06. 13:28

1945 után először ismét szélsőjobboldali vezetője lehet Ausztriának, Herbert Kickl a kormányalakításról tárgyalhat

Az osztrák Szabadságpárt vezetője kapott felkérést a kormányalakításra a köztársasági elnöktől, miután összeomlottak a koalíciós tárgyalások a jobbközép és a szociáldemokraták között Ausztriában. A jobbközép lecserélte a vezetőjét, az új hajlandó kormányalakításról tárgyalni a választáson győztes szélsőjobboldali párttal, az FPÖ-vel. A szélsőjobbnak az ölébe hullhat a hatalom, mert a politikai elit nem tudott túllépni a saját árnyékán. Váratlan külpolitikai győzelem ez Orbán Viktornak és Vlagyimir Putyinnak. Németországnak vészjelzés az osztrák belpolitikai fordulat.