Megfenyegette a rendőrnő a későn fizető adósait?
Szabadlábon védekezhet a bicskei kapitányság volt bűnügyi osztályvezetője, akit szeptember 30-án önbíráskodással és más bűncselekmények elkövetésével gyanúsítottak meg a Székesfehérvári Nyomozó Ügyészségen. A rendőrtisztet azonnal felfüggesztették az állásából.
Az osztályvezető, S. B. és két társa – egy civil és egy székesfehérvári rendőr – ügyével kapcsolatban a Fejér Megyei Főügyészség szóvivője, dr. Várhomokiné dr. Rabi Noémi a hvg.hu-nak azt mondta, nem kívánnak többet nyilatkozni, és egy hónapon belül biztosan nem tudnak érdemleges információval szolgálni. Annyit megjegyzett a szóvivő, hogy szó sem volt a rendőr őrizetbe vételéről, de hogy miért, nem indokolta meg.
Az ügyészség szűkszavúsága arra utal, hogy az eljárást szeretnék minél inkább titokban tartani, ami nem meglepő, hiszen a Bicskei Rendőrkapitányság egyik vezető beosztású emberéről van szó, ráadásul egy olyan esetről, amely szokatlan egy hivatásos tiszttől. Az önbíráskodás a büntető törvénykönyv szerint azt jelenti, hogy a százados jogos vagy jogosnak vélt vagyoni igényének akart érvényt szerezni, s „ehhez erőszakkal vagy fenyegetéssel arra kényszeríti az illetőt, hogy valamit tegyen, ne tegyen vagy eltűrjön.” Mindez egytől öt évig terjedő szabadságvesztéssel büntethető.
A hvg.hu értesülései szerint a rendőrnő és társai nagy kamatra adtak kölcsön különböző összegeket, s ha valaki csúszott a visszafizetéssel, akkor azt megfenyegették. Állítólag már több hónapja folytak az ügyletek, de csak most tudott a hatóság elég bizonyítékot szerezni a társaság ellen. Úgy tudjuk, az egykori osztályvezető munkatársainak is ajánlgatta „hitelnyújtási lehetőségeit”.
A történet érdekessége, hogy S. B. élettársa nem csak egyik kapitányságon dolgozó kollégája, hanem saját beosztottja. Nyilvánvalóan az ügyészség megnézi majd azt is, hogy a férfi mit tudott az ügyletekről. A hvg.hu információja alapján a rendőrnő beismerő vallomást tett az ügyben. Emellett úgy tudjuk, hogy a felfüggesztett osztályvezető volt az, aki döntött annak az ügynek a megszüntetéséről, amely kapcsán eljárást indított az egyik beosztottja, mondván olyan bűncselekményeket vittek be a bűnügyi statisztikába – az eredmények javítása érdekében –, amelyek már elévültek.
A Bicskei Rendőrkapitányságon egyébként emellett más esetek is gazdagítják a rendőrök által elkövetett bűncselekmények sorát. Nem régen kellett például bevonulnia két éves szabadságvesztésének letöltésére Sz. Bélának, aki lányokat futtatott. Egy másik bicskei hivatásosnak pedig azt követően kellett búcsút mondania a testületnek, hogy drogterjesztés miatt eljárás indult ellene.