2010. szeptember. 24. 16:27 MTI Utolsó frissítés: 2010. szeptember. 24. 16:29 Itthon

Gulyás: Gyurcsány szánalmasan magyarázkodik

Gyurcsány Ferenc szánalmasan magyarázkodik - mondta pénteki sajtótájékoztatóján Gulyás Gergely, a 2002 és 2010 közötti jogsértéseket vizsgáló albizottság fideszes elnöke, miután a volt miniszterelnök levélben utasította el a megjelenést a testület előtt.

Gulyás Gergely leszögezte: az alaptörvény és a Gyurcsány Ferenc által hivatkozott alkotmánybírósági határozat is teljesen egyértelmű a tekintetben, hogy a parlamenti bizottságok előtti megjelenés alkotmányos kötelezettség. Gyurcsány Ferenc levelében egy 2003-as alkotmánybírósági határozat indokolásának - az önkéntesség, illetve a kötelesség tekintetében dodonai megfogalmazású - részletére hivatkozott, mely szerint: az országgyűlési bizottságok vizsgálatainak a törvényi garanciák megalkotásáig az érintett személyek "önkéntes együttműködésén kell" alapulniuk. (A hivatkozott alkotmánybírósági határozat egyébként 2004 végéig szabott határidőt a parlamentnek arra, hogy megalkossa a bizottságok működésének részletes szabályait.)

Gulyás Gergely a volt miniszterelnök felvetésével kapcsolatban a sajtótájékoztatón idézte az alkotmányt: "az országgyűlési bizottságok által kért adatokat mindenki köteles a rendelkezésükre bocsátani, illetőleg köteles előttük vallomást tenni." Majd pedig a fideszes képviselő a Gyurcsány Ferenc által hivatkozott alkotmánybírósági határozat indoklásának azokat a részleteit ismertette, melyek azt támasztják alá, hogy alkotmányos érdek a parlamenti bizottságok hatékony működése és ennek érdekében az alkotmány rendelkezésén túl "további jogi garanciák szükségesek, amelyek konkretizálják az alkotmányban (...) szereplő normát, joghátrányt helyeznek kilátásba a norma jogellenes megszegőivel szemben, illetve garantálják a norma, valamint a szankció végrehajtását".     A volt miniszterelnök azon kifogására, hogy az albizottság elfogult, Gulyás Gergely szintén az alkotmánybírósági határozat indoklásával válaszolt, mely szerint "a bizottsági tisztviselők és tagok pártatlanságáról (...) általában azért nem lehet szó, mert leginkább a választásokon a parlamentbe jutott pártok képviselői alkotják a parlamenti bizottságokat". 

Arról pedig az albizottság nem tehet, hogy a szocialisták nem vesznek részt munkájában - fűzte hozzá a fideszes politikus. Az albizottság összetételéből fakadó esetleges elfogultságokra vonatkozó újságírói kérdésre még annyit mondott Gulyás Gergely: ez a Fidesz és a KDNP vonatkozásában bizonyosan alaptalan, a többi parlamenti frakció döntéseibe pedig nem kívánnak beleszólni, és erre nincs is lehetőségük.  

A fideszes politikus szóvá tette azt is, hogy Gyurcsány Ferenc közvetlenül nem méltatta válaszra az albizottságot és Kövér László házelnöknek címezte levelét, melyben egyébként a fideszes politikus szerint "egy személyeskedő, saját tetteivel szembenézni képtelen ember benyomását keltette".

Gulyás Gergely kijelentette: alkotmányt sért Gyurcsány Ferenc, hiszen miniszterelnökként és országgyűlési képviselőként is az alkotmányra tett esküt és állítólag annak védelmezőjeként kíván fellépni. Gyurcsány "nem először állít valótlant" - mondta, hozzátéve, hogy ősszel törvényjavaslatot nyújtanak be a parlamenti bizottságok meghívásának eleget nem tévő személyek szankcionálására. 

Ezzel kapcsoltban arra az újságírói kérdésre válaszolva, hogy a törvénymódosítás kapcsán elképzelhető-e, hogy még egyszer az albizottság elé citálják Gyurcsányt, a fideszes politikus azt válaszolta: "nem célunk az aktuálpolitikai jogalkotás (...) az alkotmánysértést egy politikus esetén egyébként sem a szankció teszi súlyossá". A fideszes politikus megjegyezte azt is, hogy a parlamenti bizottságok meghívásának eleget nem tévő személyek szankcionálására önálló, a Jobbikétól független javaslatot fognak beterjeszteni. 

Révész Máriusz, az albizottság fideszes tagja azt emelte ki, hogy nem meglepő Gyurcsány távolmaradása, így kisebb presztízsveszteséggel "úszta meg", mint ha válaszolnia kellett volna például arra: politikai döntés volt-e a 2006 szeptemberi Kossuth téri demonstráció választási gyűléssé minősítése, majd pedig az, hogy október 23-án délután a megállapodások ellenére sem engedték vissza a tüntetőket a Parlament elé. A fideszes politikus szerint "minden olvasni tudó ember számára nevetséges" Gyurcsány védekezése. 

A sajtótájékoztatón Varga László, az albizottság KDNP-s tagja visszautasította, hogy Gyurcsány Ferenc levelében "ripacskodással, szakszerűtlenséggel" vádolja a testületet, és legitimitását is megkérdőjelezi. Az albizottság elfogulatlanságát pedig a kereszténydemokrata politikus szerint mi sem jelzi jobban, mint hogy mindnyájan egyetértenek Révész Máriusz azon felvetésével, hogy ne csak a civil áldozatok kapjanak kárpótlást, hanem azok a súlyosan megsérült áldozatnak tekinthető rendőrök is, akiket megfelelő védőfelszerelés és irányítás nélkül vezényeltek ki.

Hirdetés
hvg360 Tiszai Balázs 2025. január. 06. 09:30

MVM-terjeszkedés Romániában: a helyiek szerint Orbán most tolja be az országba Putyin trójai falovát

A magyar állami energiacég kivásárolja a német E.On-t Románia második legnagyobb gázcégéből. A helyi félelmek szerint, ha az üzlet lezárul, az MVM orosz gázzal fogja ellátni az ország háztartásainak csaknem felét, és ezzel nagyban erősödik Moszkva befolyása Bukarestben. A tranzakció 2025 első felében zárulhat, de még elkaszálhatják. Ennek az esélyét erősítheti az a sürgősségi rendelet, mellyel a román kormány megakadályozhatja a stratégiai fontosságú vállalatok “ellenséges” átvételét.