2010. szeptember. 15. 20:14 MTI Utolsó frissítés: 2010. szeptember. 15. 20:16 Itthon

Előzetesben van a triatlonversenyző feltételezett gyilkosa

Harminc napra előzetes letartóztatásba helyezte az illetékes bíróság szerdán azt a budapesti férfit, akit az ecuadori triatlonversenyző meggyilkolásával gyanúsítanak - közölte Kormos Endre, a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) sajtóügyeletese az MTI-vel.

Fülöp Valter, Budapest rendőrfőkapitány-helyettese kedden jelentette be, hogy egy 33 éves budapesti férfit gyanúsít a rendőrség azzal, hogy vasárnapra virradóra meggyilkolta a 48 éves új zélandi-ecuadori triatlonversenyzőt a budapesti Nagymező utcában. A feltételezett elkövetőt, akit személyi és tárgyi bizonyítékok alapján gyanúsítanak a bűncselekmény elkövetésével, hétfő este fogták el a fővárosban. 

A gyanú szerint a férfi, akit személy elleni bűncselekmények miatt korábban már elítéltek, azért támadta meg az új-zélandi és ecuadori kettős állampolgárságú versenyzőt, mert az megismerkedett egy "alkalmi hölggyel", és valamin vita alakult ki közöttük. 

Mialatt a versenyző a nővel ismerkedett, a férfi a közelben várakozott - mondta a főkapitány bűnügyi helyettese. A vita következtében azután a gyanúsított egy késsel a triatlonistát többször megsebesítette, majd a járdán fekvő, vérző férfit ott hagyva elmenekült a helyszínről. A 48 éves, ecuadori színekben versenyző férfi pedig a kórházba szállítást követően belehalt sérüléseibe. 

Kedden Fülöp Valter azt mondta: a nyomozás alapján nem volt korábban kapcsolat a gyilkos és az áldozat között. A rendőrség a 33 éves férfit gyanúsítja az emberöléssel, míg azt a nőt, aki jelen volt a bűncselekmény elkövetésekor, tanúként hallgatták meg, szerepének tisztázása folyamatban van.

Az ecuadori színekben versenyző férfi a múlt heti budapesti triatlon-világbajnokságon 2003-as sorszámmal, az amatőrök sprinttávján indult el. A férfiak között összetettben a 298., a 45-49 év közötti férfiak között a 38. helyen végzett.

Hirdetés