Kamerafelvétel is igazolja, hogy Csao Fej ölhette meg a norvég lányt
Kamerafelvétel is igazolja a feltételezést, hogy a kínai Csao Fej ölte meg azt a norvég lányt, akinek holttestét szombat délelőtt találták meg Budapesten, a VII. kerületi Hársfa utca egyik szállójában – mondta Szigeti József, a BRFK életvédelmi osztályvezetője csütörtökön magyar és norvég újságíróknak.
További részleteket nem közölt az alezredes, de úgy fogalmazott: több személyi és tárgyi bizonyítékot is beszereztek arról, hogy a kínai férfi gyanúsítható a bűncselekmény elkövetésével. „Más nem követhette el” – mondta. Szigeti József közölte: legutóbbi információjuk a férfiről az, hogy Ferihegyen keresztül elhagyta az országot még a bűncselekmény napján, de azt nem árulta el, hogy hova távozott.
Kérdésre válaszolva az alezredes elmondta: a férfi és áldozata évfolyamtársak voltak, és a tanúk szerint közelebbi kapcsolatban álltak egymással. Az alezredes és Tafferner Éva, a BRFK szóvivője is többször megerősítette: folyamatosan együttműködnek a külföldi társhatóságokkal, így a norvég rendőrséggel is, és mindent megtesznek a férfi kézre kerítéséért.
Tafferner Éva elmondta azt is: néhány napon belül, talán már pénteken nemzetközi elfogatóparancsot bocsát ki a férfi ellen a bíróság. Arra a norvég újságírói kérdésre, hogy mi tart ennyi ideig, miért nem bocsátották még ki a nemzetközi körözést, Szigeti József azt mondta: a válasz a magyar jogrendben keresendő.
A rendőrség szerdán közölte honlapján, hogy elfogatóparancsot adtak ki a norvég diáklány meggyilkolásával gyanúsított kínai férfi ellen. Az MTI rendőrségi forrásból úgy értesült, hogy a kínai férfi, aki szintén diákként tartózkodott Magyarországon, abban a kollégiumban lakott, amelyben a lány holttestét vasárnap este megtalálták.
A Bors szerdai számában azt írta, a lány holttestét néhány órával azután találták meg, hogy korábbi szerelme „beismerő vallomásnak beillő” üzenetet írt Facebook-adatlapján: „Nem akartalak bántani... Ha meghalok, remélem, újra találkozunk, és együtt leszünk”. Oslói újságok értesülései szerint a 21 éves lány szakított barátjával, majd a nyarat Londonban töltötte, és nemrég utazott vissza Budapestre. Egy barátnőjével találkozott volna, akivel azt tervezték, hogy megnéznek Győrben egy koncertet, ám a találkozóra már nem érkezett meg a norvég lány – olvasható a lapban.
Tafferner Éva leszögezte: nem a közösségi portálon tett bejegyzés alapján jutottak a nyomozók arra, hogy ő gyanúsítható a bűncselekménnyel, de a nyomozás során ezt a tényt is vizsgálni fogják.