2010. szeptember. 01. 08:54 MTI / hvg.hu Utolsó frissítés: 2010. szeptember. 01. 10:06 Itthon

Kínai férfit gyanúsítanak a norvég diáklány megölésével – fotó

Egy Budapesten tanuló kínai férfit gyanúsít a rendőrség annak a 21 éves norvég lánynak a meggyilkolásával, akinek a holttestére vasárnap este bukkantak rá a VII. kerületi, Hársfa utcai kollégiumban. A rendőrség elfogatóparancsot adott ki és közzétette a férfi fotóját is.

police.hu

A Budapesti Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Főosztály Életvédelmi Osztálya a Zhao Fei nevű kínai állampolgárt gyanúsítja a gyilkossággal, ellene elfogatóparancsot adtak ki, fotóját pedig közzétették a police.hu oldalon.

A BRFK kéri, hogy aki a képen látható férfit felismeri, jelenlegi tartózkodási helyével vagy a bűncselekménnyel kapcsolatban érdemi információval rendelkezik, hívja a 443-5263-as telefonszámot, vagy névtelensége megőrzése mellett tegyen bejelentést az ingyenesen hívható 06-80-555-111 Telefontanú zöld számán, illetve a 107, 112 központi segélyhívó telefonszámok valamelyikén. A férfi ellen a rendőrség hamarosan nemzetközi elfogatóparancsot is kiad.

Az MTI rendőrségi forrásból úgy értesült, hogy a kínai férfi, aki szintén diákként tartózkodott Magyarországon, abban a kollégiumban lakott, amelyben a lány holttestét vasárnap este megtalálták. 

A Bors szerdai számában azt írta, hogy a lány holttestére néhány órával azután bukkantak rá, hogy korábbi szerelme "beismerő vallomásnak beillő" üzenetet írt Facebook-adatlapján: "Nem akartalak bántani... Ha meghalok, remélem, újra találkozunk, és együtt leszünk".  Oslói lapok értesülései szerint a 21 éves lány szakított barátjával, majd a nyarat Londonban töltötte, és nemrég utazott vissza Budapestre. Egy barátnőjével találkozott volna, akivel azt tervezték, hogy megnéznek Győrben egy koncertet, ám a találkozóra már nem érkezett meg a norvég lány - olvasható a Borsban.

Hirdetés
hvg360 Tiszóczi Roland 2024. december. 03. 20:00

„Kib*szott okos vagyok!” – így döntötték be Jeffrey Skilling könyvelési trükkjei a világ egyik legnagyobb cégbirodalmát

Az 1985-ben alakult Enron tizenöt év alatt Amerika ötödik legnagyobb vállalatává nőtt százmilliárd dollár feletti forgalommal, a „nyereségességének pedig nincsenek határai, csak ha te állítod fel azokat” – vélték a vezetők. A hihetetlen eredmények kulcsfigurája Jeffrey Skilling – a vállalat egykori tanácsadójából lett vezérigazgató –, aki kreatív pénzügyi ötleteivel a világ egyik legnagyobb vállalati sikerét, majd végül csődjét hozta össze. Nagy csalások című sorozatunk legújabb cikke.