Autóbusz és terepjáró ütközött Murarátka közelében
Menetrendszerinti autóbusznak ütközött egy terepjáró Murarátka és Muraszemenye között csütörtökön, a balesetben az autó vezetője megsérült − közölte Salamon Róbert, a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője.
Az autóbuszon utazó mintegy 40 utas sértetlenül úszta meg a balesetet. A Zalai Hírlap internetes oldalán az olvasható, hogy a terepjáró a Murarátka és Muraszemenye közötti szakaszon haladt Letenye felé. Egy enyhén jobbra ívelő kanyarban az autó vezetője egy traktort akart megelőzni, amikor összeütközött a szemből érkező autóbusszal.
A Nagykanizsa-Lenti között közlekedő busz sofőrje szinte teljesen lehúzódott, hogy elkerülje a frontális ütközést. A terepjáró így a busz eleje jobb oldalának ütközött, azután visszatért saját sávjába, megpördült, majd megállt. A terepjáró több mint 50 méteres fékcsíkot hagyott maga után, vezetőjének sérülése nyolc napon belül gyógyul.