2010. szeptember. 08. 09:16 MTI Utolsó frissítés: 2010. szeptember. 08. 11:30 Itthon

Békés Megyei Hírlap: egymás ellen indul két testvér fideszes és szocialista színekben

Mezőberény 8. számú választókörzetében egymás ellen indul az önkormányzati mandátumért egy testvérpár két tagja, szocialista és fideszes színekben - írja a Békés Megyei Hírlap.

A választókörzet négy jelöltje között található Halász Ferenc, aki a Fidesz színeiben, és Halász József, aki az MSZP jelöltjeként indul. A testvérpár a lapnak elmondta, hogy közöttük egyetlenegy téma soha nem kerül szóba, és ez a politika. Mindenről beszélgetünk, kertészkedésről, a családról, hétköznapi dolgokról, de a pártokról egyáltalán nem - nyilatkozták.

Halász József egyébként korábban két ciklusban képviselte a mostani voksolásra némileg megváltozott körzetet a helyi testületben. Halász Ferenc pedig jelenleg is a városrész képviselője. A lap szerint kis szerencsével akár mindkettőjük bekerülhet az új képviselő-testületbe. Egyéniben ugyan legfeljebb egyikük győzhet, pártjuk listáin azonban előkelő helyen állnak, így előfordulhat, hogy két Halász is ott lesz a várhatóan októberben megtartandó alakuló ülésen.

Az ugyanazon városrészben élő szüleik számára viszont komoly dilemma, amikor dönteniük kell, hogy kire adják szavazatukat - írta a Békés Megyei Hírlap.

Hirdetés