2010. augusztus. 30. 15:50 MTI Utolsó frissítés: 2010. augusztus. 30. 15:21 Itthon

Elfogták a fideszesekre támadó angyalföldi rabló fiút

Elfogta a rendőrség azt a 14 éves fiút, aki még augusztus 17-én a főváros XIII. kerületében, az Angyalföldi utcában két, pártszórólapot osztó fiatalembert vélt politikai hovatartozásukat becsmérelve megszólította, majd késsel fenyegetőzve értékeiket követelte - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság hétfőn.

A közlemény nem rögzíti, de az MTI korábban arról számolt be: a sértettek a Fidesz ajánlószelvényeit gyűjtő aktivisták. A rendőrség honlapján közzétett közlemény szerint az egyik sértett átadta a nála lévő készpénzt és egy doboz cigarettát, majd a támadó a másik sértetthez fordult és követelte a mobiltelefonját. Ő erre nem volt hajlandó, így a kialakult dulakodás közben a támadó késével hámsérülést okozott neki. A sértett ekkor erőteljesen ellökte a támadót, majd elfutott a helyszínről.

A rendőrök azonosították a 14 éves elkövetőt, aki megpróbált elmenekülni a rendőrök elől, de végül elfogták és beismerte a bűncselekmény elkövetését. A fiút a rendőrök őrizetbe vették, a fiatalkorúak bírósága  előzetes letartóztatásba helyezte, rablás és más bűncselekmények megalapozott gyanúja miatt. Az MTI korábban Harrach Tamásra, a Fidesz választókerületi elnökére hivatkozva azt írta: a két fiatal aktivista a XIII. kerületi rendőrkapitányságon az eset után feljelentést tett.


 

Hirdetés
hvg360 Bábel Vilmos 2025. január. 06. 13:28

1945 után először ismét szélsőjobboldali vezetője lehet Ausztriának, Herbert Kickl a kormányalakításról tárgyalhat

Az osztrák Szabadságpárt vezetője kapott felkérést a kormányalakításra a köztársasági elnöktől, miután összeomlottak a koalíciós tárgyalások a jobbközép és a szociáldemokraták között Ausztriában. A jobbközép lecserélte a vezetőjét, az új hajlandó kormányalakításról tárgyalni a választáson győztes szélsőjobboldali párttal, az FPÖ-vel. A szélsőjobbnak az ölébe hullhat a hatalom, mert a politikai elit nem tudott túllépni a saját árnyékán. Váratlan külpolitikai győzelem ez Orbán Viktornak és Vlagyimir Putyinnak. Németországnak vészjelzés az osztrák belpolitikai fordulat.