2010. július. 29. 10:43 MTI Utolsó frissítés: 2010. július. 29. 10:39 Itthon

Kábítószer-kereskedőt fogtak a rendőrök Nyíregyházán

Kábítószer-kereskedőt fogtak el a rendőrök Nyíregyházán, a 33 éves, Budapesten élő tiszalöki lakosnál 4,4 millió forint értékű drogot találtak – közölte Fülöp Gergely, a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei főkapitányság sajtószóvivője.

A férfin szerdán egy társasház lépcsőházában ütöttek rajta a rendőrök, akik bűnügyi információk alapján szervezték meg az elfogási akciót – mondta a százados.     Hozzátette: a gyanúsítottnál a gyorsteszt eredménye szerint csaknem 100 gramm nagy tisztaságú kokaint, több mint egy kilogramm marihuánát, valamint 36,8 gramm amphetamin tartalmú port találtak a nyomozók.

A szóvivő tájékoztatása szerint a lefoglalt kábítószer feketepiaci értéke mintegy 4,4 millió forint. A tiszalöki, de a fővárosban élő férfit a nyíregyházi rendőrkapitányság munkatársai őrizetbe vették és kezdeményezik előzetes letartóztatását a bíróságon.     Fülöp Gergely megjegyezte: a gyanúsított szervezetében az elsődleges vizsgálat többféle drogot mutatott ki.

Az őrizetbe került férfi nem tett vallomást, a rendőrök viszont már több személyt is meghallgattak az ügyben, s a további nyomozás tisztázza majd, hogy a gyanúsított kiknek árulta a kábítószereket. A rendőr százados megemlítette, hogy aki kábítószerrel kereskedik, öttől húsz évig terjedő szabadságvesztésre ítélhető, illetve életfogytiglan büntetést is kaphat, ha a bűncselekményt jelentős mennyiségű kábítószerrel követi el.

Hirdetés
hvg360 Bábel Vilmos 2025. január. 06. 13:28

1945 után először ismét szélsőjobboldali vezetője lehet Ausztriának, Herbert Kickl a kormányalakításról tárgyalhat

Az osztrák Szabadságpárt vezetője kapott felkérést a kormányalakításra a köztársasági elnöktől, miután összeomlottak a koalíciós tárgyalások a jobbközép és a szociáldemokraták között Ausztriában. A jobbközép lecserélte a vezetőjét, az új hajlandó kormányalakításról tárgyalni a választáson győztes szélsőjobboldali párttal, az FPÖ-vel. A szélsőjobbnak az ölébe hullhat a hatalom, mert a politikai elit nem tudott túllépni a saját árnyékán. Váratlan külpolitikai győzelem ez Orbán Viktornak és Vlagyimir Putyinnak. Németországnak vészjelzés az osztrák belpolitikai fordulat.