2010. július. 02. 13:30 MTI Utolsó frissítés: 2010. július. 02. 13:16 Itthon

Szombaton kezdődik a Megyeri út felújítása

Szombaton elkezdődik a Megyeri út felújítása Budapesten, a IV. kerületben. Emiatt a környéken torlódásra kell számítani, így ajánlatos elkerülni a szakaszt - közölte a Főpolgármesteri Hivatal.

A Megyeri út a Váci út és a Szilas patak közötti szakaszon, 2,1 kilométeren kap új aszfaltburkolatot. Emellett a teljes útvonalon megújítják a szegélyeket, és szakaszosan járdát is építenek. A munkálatok ideje alatt irányonként egy sávban 30 km/órás sebességgel közlekedhetnek a járművek, és parkolási tilalom lesz érvényben az érintett szakaszon. Előreláthatólag augusztus 4-én adják vissza az autósoknak a felújított útszakaszt. A kivitelezés költsége több mint 250 millió forint.

* * * Személyi hitel, ha rövid időn belül pénzre van szükség

Előfordul, hogy hirtelen nagyobb összegre van szükségünk – pl. lakásfelújítás, autóvásárlás –, ebben a helyzetben a személyi kölcsön lehet az ideális megoldás, ugyanis akár egy héten belül a számlánkon lehet a szükséges összeg. A Bankmonitor személyi kölcsön kalkulátorával pár perc alatt kiválasztható a legkedvezőbb hitelajánlat.

Hirdetés
hvg360 Tiszai Balázs 2025. január. 06. 09:30

MVM-terjeszkedés Romániában: a helyiek szerint Orbán most tolja be az országba Putyin trójai falovát

A magyar állami energiacég kivásárolja a német E.On-t Románia második legnagyobb gázcégéből. A helyi félelmek szerint, ha az üzlet lezárul, az MVM orosz gázzal fogja ellátni az ország háztartásainak csaknem felét, és ezzel nagyban erősödik Moszkva befolyása Bukarestben. A tranzakció 2025 első felében zárulhat, de még elkaszálhatják. Ennek az esélyét erősítheti az a sürgősségi rendelet, mellyel a román kormány megakadályozhatja a stratégiai fontosságú vállalatok “ellenséges” átvételét.