2010. június. 10. 11:23 MTI Utolsó frissítés: 2010. június. 10. 11:33 Itthon

Csecsemőt találtak egy kórházi liftben Miskolcon

Csecsemőt találtak a Miskolci Semmelweis Ignác Egészségügyi Központ (Misek Kft.) diósgyőri telephelyén, egy kórházi liftben − közölte Koleszár Lajos külkapcsolati igazgató.

Az újszülött kislányra még kedd reggel bukkantak rá a liftben. A négy kiló körüli súllyal született gyermeket a Borsod megyei kórház koraszülött-osztályára vitték. Egy cédula volt mellette, amelyre azt írták: "reggel 6-kor született". A köldökcsonkja még véres volt - tette hozzá az igazgató. Koleszár Lajos véleménye szerint azért helyezték a liftbe, mert feltételezhették, hogy ott hamar megtalálják.

Egyedné Novodonszki Éva, a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője közölte: június 8-án reggel 8 óra körül, a kórház szülészeti osztályánál betegek találták meg a törölközőbe és plédbe bugyolált  kislányt. A csecsemő hajnali időben születhetett. Egészséges, jó állapotban van, köldökzsinórját elkötötték.

Hozzátette: volt inkubátor a kórházban, de mivel megrongálták, üzemképtelen. Az ügyben épp ezért nem indítottak eljárást, hiszen az anya, vagy aki a liftbe tette a gyermeket, a körülményekhez képest mindent megtett azért, hogy körültekintően helyezze el. A rendőrség értesíti a gyámügyet, hogy az újszülött mielőbb örökbe fogadható legyen. A Borsod megyei kórház tájékoztatása szerint a kislány a Réka keresztnevet kapta.

Hirdetés
hvg360 Köves Gábor 2024. december. 04. 19:30

Jean Reno a HVG-nek: Visszavonulni? Magát a szót sem értem

Már magyarul is olvasható a világhírű francia színész első regénye, az Emma. Jean Renóval a Luc Bessonnal közös múltról, Natalie Portman ellenérzéseiről, egy tehetséges pingvinről, egy vaginába rejtett memóriakártyáról és Robert De Niróról is beszélgettünk.