Börtönt kapott a halott nagymamájával együtt élő pécsi férfi
Nem jogerősen hét év börtönbüntetéssel sújtotta a Baranya Megyei Bíróság szerdán azt a férfit, aki hagyta meghalni, majd nyolc hónapon át együtt élt elhunyt nagymamájával tavaly Pécsett.
A bíróság Kovács Attila vezette tanácsa M. Lászlót emberölésben és csalásban mondta ki bűnösnek. Előbbit a vádlott azon mulasztásával követte el, hogy nem hívott orvost ágyban fekvő, magatehetetlen hozzátartozójához, utóbbi pedig azért róható terhére, mert elfogásáig felvette az elhunyt nagymamája nyugdíját. A vádlottat hét évre eltiltották a közügyek gyakorlásától, 600 ezer forint vagyonelkobzást rendeltek el vele szemben és kötelezték a mintegy 300 ezer forint bűnügyi költség megfizetésére.