Jobbik: a Fidesz kihátrálna saját ígéretei mögül
A Jobbik úgy látja, hogy a Fidesz politikusainak a gazdasági helyzetről tett megállapításai arra szolgálnak, hogy kihátráljanak olyan ígéreteik mögül, mint például az adócsökkentés – mondta Volner János, az Országgyűlés Gazdasági és Informatikai Bizottságának jobbikos tagja.
A Jobbik képviselője szerint az idei 3,8 százalékos hiánycél tartásával kapcsolatban sincs egyetértés a kormányban, hiszen Varga Mihály, a Miniszterelnökség parlamenti államtitkára például mindenképpen szeretné ezt a célt tartani, míg Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter jövőre "el szeretné engedni ezt a hiányt" 5,5 százalékra – tette hozzá.
Volner János kitért arra is, hogy feljelentés-kiegészítést tesznek hétfőn a Budapesti Rendőr-főkapitányságon (BRFK), amelyben azt kérik, hogy vizsgálják meg Oszkó Péter volt pénzügyminiszter, a Malév felügyelőbizottsági tagjai és a vállalat menedzsmentje büntetőjogi felelősségét bűnpártolás ügyében, mert szerintük gazdasági bűncselekmény történt a viszontgarancia-szerződés megkötésével.