Hende a lecsukott parancsnokokkal indokolja Tömbölék kirúgását
Hende Csaba a szakmai és morális válsággal indokolta a Honvédelmi Minisztérium és a Magyar Honvédség vezetésében általa kezdeményezett, e héten végrehajtandó személyi változásokat; a honvédelmi miniszter azt javasolja az államfőnek, hogy június 5-i hatállyal Benkő Tibor altábornagyot nevezze ki vezérkari főnökké.
A honvédelmi miniszter kedden a Parlamentben, újságíróknak bejelentette: június 5-ével kezdeményezi a köztársasági elnöknél Tömböl László vezérezredes, a HM Honvéd Vezérkar főnökének felmentését; Hazuga Károly altábornagy, vezérkarfőnök-helyettest a keddi nappal mentette fel, ahogy Szilvásy Istvánt, a HM Állami Egészségügyi Központ főigazgatóját is. Madarász Károly altábornagynak, a Katonai Felderítő Hivatal (KHF) főigazgatójának és Kovácsics Ferenc altábornagynak, a Magyar Honvédség Katonai Biztonsági Hivatal (MH KBH) főigazgatójának felmentését szintén június 5-i hatállyal kezdeményezi a szakminiszter a kormányfőnél. Hende Csaba június 1-jei hatállyal felmentette beosztásából Hamar Ferencet és Tarján István dandártábornokot, a KBH főigazgató-helyetteseit.
A honvédelmi miniszter azt javasolja a köztársasági elnöknek, hogy június 5-i hatállyal Benkő Tibor altábornagyot nevezze ki vezérkari főnökké; kedden pedig már a vezérkari főnök helyettesévé nevezte ki Orosz Zoltán vezérőrnagyot. Szintén június 1-jei hatállyal nevezte ki a honvédelmi miniszter Kovács József vezérőrnagyot a MH Összhaderőnemi Parancsnoksága (MH ÖHP) parancsnokává, Huszár János dandártábornokot parancsnokhelyettessé, Fucsku Sándor ezredest az MH ÖHP törzsfőnökévé. Domján László dandártábornok lett keddtől az MH KBH főigazgató-helyettese, s a miniszter június 5-i hatállyal kezdeményezi a kormányfőnél főigazgatóvá történő kinevezését.
A honvédelmi miniszter június 5-i hatállyal kezdeményezi a miniszterelnöknél Tóth András vezérőrnagy kinevezését az MH KFH főigazgatójává, Négyesi József ezredest pedig a keddi nappal a KHF főigazgató-helyettesévé nevezte ki.
Hende Csaba a személyi döntésekkel kapcsolatban leszögezte: kedden reggel meghallgatta Tömböl László vezérezredes tájékoztatóját a honvédség állapotáról. "Mindezt egybevetve azokkal a sajnálatos eseményekkel, amelyek ismertek, úgy döntöttem, ahogy döntenem kellett" - fogalmazott. A szakmai és morális válságról azt mondta, ennek "tüneteit az előzetes letartóztatásban ülő tábornokok és ezredesek képében mindenki tudja".
A miniszter közölte: a Honvédelmi Minisztérium része a Magyar Honvédségnek, a honvéd vezérkar főnöke pedig katonai feljebbvalója valamennyi magyar katonának is, azoknak is, akik jelenleg a "hűvösön tartózkodnak", és ilyen értelemben felelős az ő erkölcsi magatartásukért. A minisztériumban folyó vizsgálatokról annyit mondott: azokat megkezdték, és feltehetően - bár ez nem céljuk - hosszabb ideig fognak tartani. Ezek fényében Hende Csaba nem zárta ki, hogy további elbocsátások is várhatóak.