Hatvanmillióval tartoznak két pedagógusnak
Becslések szerint hatvanmillió forinttal tartozik a Dráva menti iskolafenntartó társulás két istvándi pedagógusnak, akik öt éve közalkalmazotti jogviszonyuk szabálytalan megszüntetése miatt indítottak pert - adta hírül kedden a sonline.hu.
Barbalics István, a két tanárnő ügyvédje a hírportálnak az előzményekről elmondta: 2005 augusztusában Istvándi önkormányzata úgy döntött, hogy jogutód nélkül megszűnteti a helyi iskolát és óvodát, s ezzel együtt az itt dolgozó pedagógusok közalkalmazotti jogviszonyát is. A felmentési idejükre járó 8-8 havi bért azonban nem fizették ki nekik.
A Somogyi Hírlap internetes lapjának közlése szerint a munkaügyi bíróság első- és másodfokon is elutasította a pedagógusok keresetét, az ítéleteket azonban a Legfelsőbb Bíróság hatályon kívül helyezte. A harmadszori eljárásban a munkaügyi bíróság kötelezte a társulást, hogy fizesse meg 2005 augusztusától 2010 márciusáig az elmaradt munkabért a két pedagógusnak, valamint a nyolc havi felmentési időre járó bért, s ezen felül 12 havi bérnek megfelelő összegű kártérítést, amely - a perköltség és a bérek járulékaival - az ügyvéd becslése szerint közel hatvanmillió forint.
Ha az intézmény nem tud fizetni, akkor ez a fenntartó önkormányzatok dolga. A fizetési határidő április utolsó napjával lejárt. A rossz döntés csődbe is juttathatja az önkormányzatot, amelynek költségvetése százmillió forint - áll a hírportál cikkében, amely szerint Istvándi a társulás többi településében bízik, a többiek - az oktatási társulást 11 Dráva menti falu hozta létre - ugyanakkor azt mondják: azok fizessenek, akik hibáztak.