2010. április. 09. 12:09 hvg.hu Utolsó frissítés: 2010. április. 09. 12:03 Itthon

Az LMP egyszerre liberális, konzervatív és újbaloldali

A párt elveiről, a legsürgetőbb lépésekről, a közvetlen demokrácia működésének lehetőségeiről is beszélt a Magyar Narancsnak adott interjújában Schiffer András, az LMP listavezetője.

Antikorrupciós törvényjavaslatok, a parlamenti küszöb leszállítása – rövid távon, tiszta közélet, esélyteremtés, zöld fordulat – hosszú távon, így sommázta Schiffer András, a Lehet Más a Politika (LMP) országos listájának vezetője a párt fő céljait parlamentbe kerülésük esetére. A Magyar Narancsnak adott interjúban azt is elmondta: egyelőre babonából nem beszélnek arról, hogy néz majd ki a frakció, de abban biztosak, egyik párt javára sem fognak visszaléptetni jelölteket a második fordulóban. Azt is elképzelhetőnek tartja, hogy a párt végül akár 8 százalékot is elérhet.

Az interjúban Schiffer arról is beszélt, hogy a „politikai elit nem tartotta karban az alkotmányos demokráciát”, s ugyanolyan felelősség terheli ebben az MSZP-t és a Fideszt is. A beszélgetésből az is kiderül, hogy a kórházakat és a vasutat is állami kézben tartanák. A politikai korrupciót minimalizálnák és elképzelhetőnek tartják, hogy komoly döntések előtt kikérjék – akár virtuális térben - a választók véleményét.

A piacgazdasághoz való viszonyukat vázolva Schiffer András azt mondta: az adott társadalmi konfliktusban kell mérlegelni, hogy a verseny előnyös-e vagy sem.

A világképüket, elveiket feszegető kérdésre úgy válaszolt: szabadságjogokról és emberi méltóságról beszélve liberálisok, a közösségek önrendelkezését, kulturális áthagyományozódást illetően konzervatívok, míg a szolidaritás vagy nemzedékek közötti igazságosságot tekintve az új baloldal örökösei.

Hirdetés
hvg360 Bábel Vilmos 2025. január. 06. 13:28

1945 után először ismét szélsőjobboldali vezetője lehet Ausztriának, Herbert Kickl a kormányalakításról tárgyalhat

Az osztrák Szabadságpárt vezetője kapott felkérést a kormányalakításra a köztársasági elnöktől, miután összeomlottak a koalíciós tárgyalások a jobbközép és a szociáldemokraták között Ausztriában. A jobbközép lecserélte a vezetőjét, az új hajlandó kormányalakításról tárgyalni a választáson győztes szélsőjobboldali párttal, az FPÖ-vel. A szélsőjobbnak az ölébe hullhat a hatalom, mert a politikai elit nem tudott túllépni a saját árnyékán. Váratlan külpolitikai győzelem ez Orbán Viktornak és Vlagyimir Putyinnak. Németországnak vészjelzés az osztrák belpolitikai fordulat.