2010. április. 01. 13:26 hvg.hu Utolsó frissítés: 2010. április. 01. 13:28 Itthon

Bajnai izzadtságról, Svédországról és elkerült katasztrófáról beszélt

Egy évvel ezelőtt úgy fogalmaztam, fájdalmas lesz az út, amire Magyarország rálépett. Most a legnehezebb szakaszán túljutottunk, de a válság még nem ért véget - kezdte nemzetközi sajtótájékoztatóját Bajnai Gordon április 1-jén. A válságkezelő kormány megalakulásának egyéves évfordulója alkalmából értékelte az ország jelenlegi helyzetét és a szakértői kormány eddigi intézkedéseit.

A pártpolitikai érdekek fölé helyezkedés luxusa ritkán adatik meg - mondta a kormányfő, hozzátéve: "nem arra volt szükség, hogy azt mondjuk, amit az emberek hallani akarnak, hanem amiről a szívük mélyén tudták, hogy meg kell tennünk". Bajnai Gordon később azt is hangsúlyozta, a választási évek korábbi gyakorlatától eltérően idén nem 8-9, hanem csak 4 százalékos költségvetési hiánnyal kell számolni.

A kormányfő a válságkezeléssel kapcsolatban úgy fogalmazott: olyan mint egy elkerült katasztrófa, amit nem elfelejteni kell, hanem tanulni belőle. "Az IMF és Európai Unió mentőövét kellett kérnünk, de végül kiúsztunk a partra a saját erőnkből"- folytatta, s még az is elhangzott: hegymenetben ugyan, lihegve és izzadságban, de felfelé kapaszkodunk a válságból kivezető ösvényen a tartós gyarapodás felé. Arra is kitért: most Magyarországot figyelik más, hasonló cipőben járó országok.

MTI - Kovács Attila

A képek után rátért a számokra és az intézkedések felsorolására is, s egy évvel ezelőtti prezentációját kiegészítette az elmúlt esztendő mutatóival. Emlékeztetett, hogy az egy évvel ezelőtt bemutatott válságkezelő program több 140 vállalásból állt. A magyar gazdaság egy ördögi körben volt a válság kitörésekor, amelybe az elmúlt tíz év hibás politizálása hozta: lassú növekedés, bizalomhiány és egyensúlytalanság - fogalmazott. Azt is elmondta, hogy az azonnali válságkezeléssel megmenekült az ország a tartós recessziótól, a gyors forintleértékelődéstől, vállalatok és családok csődjétől. A szakértői kormány célja az egyensúlyteremtés, a gazdaság ösztönzése, a külső és belső bizalom helyreállítása volt.

A miniszterelnök hosszan sorolta, hogy milyen intézkedéseket hozott a szakértői kormány: takarékossági program, a devizahiteleseknek nyújtott segítség és garanciák, a munkahelyek megőrzése érdekében tett lépések, gazdaságélénkítés, krízisalap a szociális rendszer átalakítása, létszámstop a közigazgatásban, az adórendszerben eszközölt módosítások, településőr-program, átláthatósági biztos intézményének létrehozása stb. ( Bajnai Gordon bemutatott prezentációját megnézheti itt!)

Más európai országok a következő években kényszerülnek majd hasonló kiigazításra - fogalmazott Bajnai Gordon, s egy OECD-tagállamokat érintő rangsort idézve azt mondta: Magyarország jelenleg a világon a legbiztonságosabb és legstabilabb gazdálkodást folytatja, s ezt egyedül Svédországra igaz még.

Végigcsinálni küzdelmes volt, de végigélni volt a legnehezebb, ezért köszönet Magyarország polgárainak - mondta a miniszterelnök közel egyórás beszéde végén. Kérdésre válaszolva pedig azt is hozzátette: szándékosan nem említett az euro bevezetését érintő céldátumot, de véleménye szerint "minél előbb, annál jobb", s ez - ha a jelenlegi pályán marad a magyar gazdaság - 2014-ben teljesülhet.

Hirdetés
hvg360 Köves Gábor 2024. december. 04. 19:30

Jean Reno a HVG-nek: Visszavonulni? Magát a szót sem értem

Már magyarul is olvasható a világhírű francia színész első regénye, az Emma. Jean Renóval a Luc Bessonnal közös múltról, Natalie Portman ellenérzéseiről, egy tehetséges pingvinről, egy vaginába rejtett memóriakártyáról és Robert De Niróról is beszélgettünk.