Keresetlen hangnemű egyházi körlevelet talált az MSZP
Tiltakozik az MSZP a rákoscsabai főplébánia heti miseintenciója miatt, mert az a párt szerint egyrészt a szocialistákra vonatkozó állításaiban "minden határon túlmegy durvaságban", másrészt nyílt politizálásra hív fel a templom falai között.
Nyakó István, az MSZP szóvivője - a párt hívő tagozatának tagjaként - szerdai sajtótájékoztatóján a körlevéllel kapcsolatban úgy fogalmazott: a heti miseintenció ajánlásában szereplő szöveg hemzseg a durva és személyeskedő jelzőktől, megalázó kifejezéseket használ a volt és a jelenlegi miniszterelnökre vonatkozóan. Példaként említette, hogy a kormányfőt "Liba-jnai Gordonnak", elődjét pedig "Gyurcsány KISZ-führernek" nevezik a körlevélben.
A miseintenciót jelen esetben a főplébános adja ki, az tartalmazhatja a miserendet és egyéb instrukciókat is. A szóvivő hangsúlyozta: az MSZP nem kíván egyetlen egyház életébe sem beleszólni, de fel kell emelniük a hangjukat az ellen, ha méltatlan támadás éri közösségüket és tagjaikat. Szavai szerint a körlevélben, a félreérhetetlen MSZP-ellenes gondolatok után, az olvasható: "a pun háborúk idején a híres író és államférfi, Cato minden felszólalását azzal fejezte be, hogy Karthágót el kell pusztítani, és itt vajon kiket és miket?".
Véleménye szerint azzal, hogy a levél nyílt politizálására hív fel a templom falai között, megosztja és szétszakítja a közösséget, amely lelki megnyugvást keres ott, nem pedig politikai agitációt. Nyakó István leszögezte, a vallás olyan ügy, amelyben semmi keresnivalója a pártpolitikának és a kampányoknak. Mint mondta, az MSZP nem ellenzi, hogy az egyházak véleményt formáljanak közügyekben, de nem lehet szerepük pártpolitikai csatákban.
Az MSZP szóvivője bejelentette, hogy elfogadja Kiss-Rigó László szeged-csanádi megyés püspök meghívását, aki azután kezdeményezett személyes találkozót Nyakó Istvánnal, hogy a szóvivő elítélte a püspök nyílt és elfogult pártpolitikai állásfoglalását.