2009. december. 31. 12:30 hvg.hu Utolsó frissítés: 2009. december. 31. 12:33 Itthon

Játék pisztollyal raboltak ki egy benzinkutat

Játék pisztollyal raboltak ki az újszászi benzinkutat ismeretlenek csütörtök hajnalban.

A két rabló gázpalackcsere ürügyével jelent meg a város határában lévő töltőállomás épületében, majd a benzinkutast egy fegyvernek látszó tárggyal arra kényszerítették, hogy adja át a bevételt. Követelésüknek veréssel is nyomatékot adtak: ütötték, rúgták, végül megkötözték és a mellékhelyiségbe zárták a töltőállomás munkatársát. Ezt követően kivettek a kasszából több mint egymillió forintot, és a biztonsági kamera felvételeit rögzítő számítógépet is magukkal vitték, amikor távoztak a helyszínről.
 
A bűncselekményre a helybeli rendőrőrs járőre derített fényt, aki az éjjel-nappal nyitva tartó benzinkút előtt haladt el autóval, s észlelte, hogy a shop ajtaja zárva van, miközben odabent égnek a lámpák.
 
A nyomozás eddigi adatai alapján annyi már bizonyos, hogy a tettesek egy játék pisztolyt használtak a rablás során, azt ugyanis végül a helyszínen hagyták.

Hirdetés
hvg360 Tiszai Balázs 2025. január. 09. 12:00

Trump szóban már Putyin szintjén van, de mégis mit akar Grönlandtól, Kanadától és a Panama-csatornától?

A megválasztott amerikai elnök nem zárja ki, hogy katonai eszközökkel szerezzen meg a három kiszemelt területből kettőt, az USA északi szomszédját pedig gazdasági nyomásgyakorlással kényszerítené az 51. állammá. Donald Trump a harcias megnyilvánulásai alapján annyira veszi komolyan a határvonalakat, mint az Ukrajnát “nácítlanító” Oroszország, bár arra szerencsére kevés az esély, hogy az amerikai hadsereg bármely országot lerohanja. Összeszedtük, miért került a három kiemelt célpont Trump fókuszába.