2009. december. 09. 08:53 hvg.hu Utolsó frissítés: 2009. december. 09. 08:50 Itthon

Kulcsár Attila tavasszal szabadulhat

A Fővárosi Bíróság Kulcsár-perben hozott elsőfokú ítéletének teljes hatályon kívül helyezését kérte a Fellebbviteli Főügyészség - írta a per másodrendű vádlottja, Kerék Csaba védőügyvédjének értesülésére hivatkozva a Népszava.

Kerék védője, Ruttner György a Népszavának azt mondta, más indítványt nem is tud elképzelni, hiszen olyan mennyiségű hiba történt a többéves eljárás folyamán. Példaként említette, több helyen nem egyezik meg a szóban kihirdetett és az írásba foglalt ítélet, például több személy vagyonának elkobzásáról csak írásban rendelkeztek. Az ügyvéd szerint az ítéletben egyebek mellett vádtúlterjeszkedés is történt, hiszen olyan pontokban is születtek elmarasztaló ítéletek, amelyek nem is voltak tárgyai az ügyészi vádiratnak, ami ellentétes az eljárási joggal. A védő szerint mindez megalapozatlanná teszi az elsőfokú ítéletet.

A Népszava arról ír, hogy az ügyészi indítvány még kedden megérkezett a Fővárosi Ítélőtáblára, de annak tartalmát addig nem hozzák nyilvánosságra, amíg azt az érintetteknek nem kézbesítették ki. A lapot az Ítélőtáblán arról tájékoztatták, hogy nemsokára megalakulhat az ítéletet és az iratokat áttekintő bírói tanács, amely a hírek szerint legkorábban tavasszal hozhat döntést az elsőfokú ítélettel kapcsolatban. Ha teljes mértékben eltörli, akkor elvileg meg kell szüntetni a nem jogerősen elítéltekkel szembeni kényszerintézkedéseket is, így Kulcsár Attilát akár szabadlábra is helyezhetik.

Hirdetés
hvg360 Lőrincz Tamás 2025. január. 06. 06:30

A választás időpontjánál is fontosabb, telik-e osztogatásra a Fidesznek, miközben a kilátásoknál csak a közhangulat rosszabb

A Tiszának az előrehozott választás témájának napirenden tartása – ezzel együtt leginkább annak elkerülése – mellett a pártépítés lesz a legfőbb feladata 2025-ben, a Fidesznek pedig a gazdaság felpörgetése és saját táborának megtartása. Mi vár a magyar politikára és a választókra a most kezdődő évben?