Bajnai Gordon állami kitüntetést adott át Mark Palmer volt nagykövetnek
Bajnai Gordon miniszterelnök állami kitüntetést nyújtott át helyi idő szerint szerda este Washingtonban Mark Palmernek, aki a rendszerváltás idején az Egyesült Államok budapesti nagyköveteként szolgált.
A volt nagykövet a Magyar Köztársasági Érdemrend Középkeresztje kitüntetést vehette át a rendszerváltás érdekében 1986-1990 között végzett tevékenysége, a kétoldalú kapcsolatok fejlesztése és ápolása érdekében végzett tevékenysége elismeréseként.
Mark Palmer legendás nagykövet volt, akinek a neve bevonul a magyar történelemkönyvekbe – fogalmazott a miniszterelnök a nagyköveti rezidencián tartott ünnepségen.
Mark Palmer a kitüntetéssel. Kissé szokatlanul működtek © MTI |
„Az tette legendássá az Ön munkáját, hogy elkötelezett volt a demokrácia iránt, és támogatta azokat az ellenzékieket, akiket megfigyeltek, a rendőrség időnként letartóztatott és üldözött, olyan embereknek segített, akikből később az ország vezetői politikusai lettek. Köszönjük segítségét, azóta is tartó barátságát!” – e szavakkal nyújtotta át az elismerést a miniszterelnök.
„Csodálatos volt, hogy egy kis szerepet játszhattunk az akkori időkben, megpróbáltunk a magunk módján az átalakulás részesei lenni” – mondta Mark Palmer, megjegyezve, hogy a nagykövetség valóban egy kissé szokatlan módon működött.
Az ünnepségen részt vett a kormányfő hivatalos kíséretéhez tartozó Kóka János, az SZDSZ frakcióvezetője és Simonyi András miniszterelnöki tanácsadó, volt washingtoni nagykövet is; Szekeres Imre honvédelmi miniszter a korábbi tervekkel szemben nem utazott a kormányfővel Washingtonba.