2009. november. 28. 10:13 hvg.hu Utolsó frissítés: 2009. november. 28. 10:17 Itthon

"Ne sodorják újabb veszélybe az országot"

Ismert közgazdászok, köztük az Orbán-kormány időszakának több magas rangú állami vezetője szombaton nyílt levélben szólította fel a parlamenti képviselőket arra, hogy ne szavazzák meg a 2010-es költségvetés jelenlegi tervezetét, "ne sodorják újabb veszélybe az országot".


A több országos napilapban megjelent, az Országgyűlésnek címzett nyílt levél szerint a Bajnai-kormány büdzséje "ugyanúgy rossz irányba viszi a magyar gazdaságot, mint a Gyurcsány-kormány által készített trükkös költségvetések". A dokumentum szerint a mostani tervezet sem tartalmazza az évek óta szükséges reformokat, nem segíti a magyar vállalkozások versenyképességét, a jövő évi költségvetési hiányt pedig alultervezi.

A hiány növekedését okozó bevételkieséshez vezet többek között, hogy a Bajnai-kormány felültervezte a társasági és a forgalmiadó-bevételeket, ugyanakkor a kiadásokat lényegesen alulkalkulálta - tartalmazza a nyílt levél. A 29 aláíró között van Járai Zsigmond, aki az Orbán-kormány pénzügyminisztere, majd a Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnöke volt, Bod Péter Ákos, aki az Antall-kormány ipari minisztere, majd az MNB elnöke volt, Szapáry György volt MNB-alelnök, aki jelenleg a Fidesz nemzetközi gazdasági kapcsolatrendszerének kiépítésén dolgozik. Mellár Tamás a Központi Statisztikai Hivatal elnöke volt az Orbán-kormány időszakában, Szász Károly pedig a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletét vezette akkoriban.

Hirdetés
Címkék
hvg360 Serdült Viktória 2025. január. 07. 09:30

Laczó Adrienn, lemondott bíró: Dermesztő hatás nyomja rá a bélyegét az egész bírói szervezetre

„Az ember csak akkor veszi észre, hogy nem kapott levegőt, amikor felbukkan a víz alól” – mondja Laczó Adrienn volt bíró, aki januártól egy ügyvédi irodában dolgozik tovább. A Fővárosi Törvényszék Büntető Kollégiumának egykori tanácselnöke szerint a bírák közül egyre többen érzik, hogy olyan nyomás nehezedik rájuk, ami nem megengedhető. Hogyan nyilvánul meg ez a nyomás, és volt-e bármilyen hatása a bírák kiállásának? Miért volt szerinte mélyen sértő az új OBT-elnök nyilatkozata a „zavaró hangokról”? HVG-portré.