2009. november. 16. 18:50 hvg.hu Utolsó frissítés: 2009. november. 16. 18:46 Itthon

Indult a repülő, jegyzőkönyvezik Bajnai el nem mondott beszédét

Hamar Balázs állandó FAO képviselő szerint a budapesti FAO-iroda esetleges bővítése miatt nagy jelentősége van annak, hogy Bajnai Gordon miniszterelnök részt vett a Világ Élelmezésbiztonsági Csúcstalálkozón Rómában, még akkor is, ha nem szólalt fel, mert indult a repülője.

A magyar kormányfő felszólalása bekerül a jegyzőkönyvbe, nincs jelentősége annak, hogy az nem hangzott el - mondta Hamar Balázs. A magyar miniszterelnök felszólalása a FAO weboldalára is felkerült. Eszerint Bajnai Gordon arról beszélt volna, hogy véleménye szerint szükség lenne rá, hogy a szegénység és éhínség leküzdésével, a klímaváltozással, valamint a mezőgazdasági termelés fenntarthatóságával járó kihívásokat a nemzetközi közösség koherensen és integráltan tárgyalja és kezelje. Ezen belül pedig kiemelt figyelmet fordítva a legkevésbé fejlett országok különleges helyzetére.

A kormányfő úgy látja, az emberiség és a mezőgazdaság jövőjét döntő módon befolyásolja, hogy milyen megoldásokat találnak a klímaváltozás hatásainak mérséklésére. Álláspontja szerint ezen a területen azonnali cselekvésre, határozott kormányzati törekvésekre, európai uniós és nemzeti intézkedésekre, valamint nemzetközi együttműködésekre van szükség.

Bajnai Gordon a tervekkel ellentétben azért nem szólalt fel a Világ Élelmezésbiztonsági Csúcstalálkozón, mert a program annyit csúszott, hogy nem érte volna el a budapesti repülőjáratot.

Hamar Balázs az MTI-nek beszámolt arról is, hogy a FAO vezetése lényegében már eldöntötte, hogy javasolja a bangkoki, a santiago de chilei és a budapesti iroda összevonását, mivel számításaik szerint ez kétéves költségvetési ciklusonként 1,8 millió dollár megtakarítással járna.

Erről azonban - mint mondta - a tagországok szavaznak majd, miután elkészült egy mélyreható elemzés és azt minden regionális konferencia megvitatta. Hamar Balázs hozzátette: a szavazásnál nincs szükség egyhangú döntésre és reméli, a számok magukért beszélnek majd.

Hirdetés
hvg360 Nemes Nikolett 2025. január. 10. 15:00

„Nem az az érdekes, hogyan ülsz, hanem hogy tíz-húsz percenként mozdulj meg” – minden, amit megtehetünk a gerincünk egészségéért

204 ország között Magyarország jár az élen a derékproblémák terén. Hogyan jutottunk idáig? Milyen képességeinket veszítjük el a kevés mozgás következtében, és miként befolyásolja a mentális állapotunk a mozgásszervi problémáinkat? Mi az az exercise snack, és miért kellene úgy, mint egy falat kenyér? Miért tévedés, hogy az úszás a gerincbetegek Szent Grálja, és hogyan kellene jól mozognunk? Ádám Judit gyógytornásztól és Almásy Csilla gyógytornász-fizioterapeutától szinte mindent megtudtunk a gerinc egészségmegőrzéséről, amit csak lehet.