2009. október. 30. 12:50 hvg.hu Utolsó frissítés: 2009. október. 30. 13:30 Itthon

Tűzvédelem híján kockázatosak a panelházak

Nem akarnak belenyugodni a kiégett miskolci panelház lakói abba, hogy a tűzoltóság szakvéleménye szerint a tűz okát nem lehet megállapítani, mert akkora volta a pusztítás. Az ügyben a rendőrség is vizsgálódik, náluk még eredmény nem született. A ház augusztus 15-én este a hatodik emelettől felfelé kiégett, három ember megfulladt .

A miskolci tűzoltóságnak címzett levelet 24 család írta alá. Mint írják, új vizsgálatot kérnek. Többen a mai napig nem tudtak visszaköltözni a lakásukba, de van, aki az eset miatt már nem is akar. Egy építész szakértő szerint a ház konstrukciója olyan, hogy semmi nem akadályozza a tűz és a füst terjedését, sőt, olyan épületgépészeti megoldások is vannak benne, amelyek inkább segítik ezt.

A miskolci panelház a tűz után
© Pusztai László
 
A kockázatot állítólag növeli, hogy a miskolci ház lakói részt vettek, csakúgy, mint az országban található több tízezer, hasonló konstrukciójú ház lakója, az államilag és önkormányzatilag támogatott panelprogramban, amelynek során a házak külsejét polisztirol lapokkal fedik be.

Ezek csökkenthetik ugyan a fűtési költségeket, de ha nem szabályosan ragasztják fel őket, segíthetik a tűz terjedését, ahogy ez Miskolcon is történt. Egyelőre még tervek sincsenek arra, hogy a hőszigetelésen kívül a panelházak tűzvédelmére is induljon országos program.

Pusztai László (Miskolc)

Hirdetés
hvg360 Tiszai Balázs 2025. január. 06. 09:30

MVM-terjeszkedés Romániában: a helyiek szerint Orbán most tolja be az országba Putyin trójai falovát

A magyar állami energiacég kivásárolja a német E.On-t Románia második legnagyobb gázcégéből. A helyi félelmek szerint, ha az üzlet lezárul, az MVM orosz gázzal fogja ellátni az ország háztartásainak csaknem felét, és ezzel nagyban erősödik Moszkva befolyása Bukarestben. A tranzakció 2025 első felében zárulhat, de még elkaszálhatják. Ennek az esélyét erősítheti az a sürgősségi rendelet, mellyel a román kormány megakadályozhatja a stratégiai fontosságú vállalatok “ellenséges” átvételét.