2009. szeptember. 19. 12:35 MTI Utolsó frissítés: 2009. szeptember. 19. 12:48 Itthon

Mégis van diplomája a titokminiszternek

Juhász Gábor, a polgári titkosszolgálatokat felügyelő tárca nélküli miniszter cáfolta azokat a sajtóhíreket, amelyek szerint nincs felsőfokú végzettsége.

A szocialista politikus tájékoztatása szerint 1985-ben szerzett főiskolai oklevelet, diplomát a Gépipari és Automatizálási Műszaki Főiskolán Kecskeméten, ezután munka mellett járt a közgazdaságtudományi egyetemre, de annak elvégzése után nem tett újabb államvizsgát. Juhász Gábor elmondta, hogy kezdeményezi tanulmányi adatainak pontosítását az Országgyűlés honlapján.

A Magyar Nemzet szombati számában jelent meg, hogy Juhász Gábor nem rendelkezik egyetemi diplomával, bár az Országgyűlés honlapján szereplő életrajában az olvasható, hogy a közgazdaságtudományi egyetemen 1991-ben áruforgalmi szakon szerzett diplomát.

Juhász Gábor kifejtette: bár nincs közgazdász diplomája, a közgazda címet viselheti, és betölthet olyan munkaköröket, amelyek egyetemi végzettséghez kötöttek. Az MSZP-s képviselő 1991-ig volt a felsőoktatási intézmény hallgatója, ám azt nem fejezte be, bár abszolutóriuma volt.

Az Országgyűlés honlapján szombat délelőtt az volt olvasható, hogy Juhász Gábor a kecskeméti Gépipari és Automatizálási Műszaki Főiskola hallgatója volt, ahol 1985-ben gépész-üzemmérnöki oklevelet szerzett.

Hirdetés
hvg360 Lőrincz Tamás 2025. január. 06. 06:30

A választás időpontjánál is fontosabb, telik-e osztogatásra a Fidesznek, miközben a kilátásoknál csak a közhangulat rosszabb

A Tiszának az előrehozott választás témájának napirenden tartása – ezzel együtt leginkább annak elkerülése – mellett a pártépítés lesz a legfőbb feladata 2025-ben, a Fidesznek pedig a gazdaság felpörgetése és saját táborának megtartása. Mi vár a magyar politikára és a választókra a most kezdődő évben?