2009. július. 02. 09:37 MTI Utolsó frissítés: 2009. július. 02. 09:38 Itthon

Augusztusra elkészül az MDF választási programja

Augusztus-szeptemberre tárja a tagság elé választási programját az MDF - mondta Dávid Ibolya, a párt elnöke a köztelevízió Napkelte című műsorában csütörtökön.

A pártelnök közölte: az első változat már kész van, és nyár végére meglesz az a változat is, amelyet a tagság elé tudnak tárni. Konzervatív, racionális megoldásokra épülő program lesz, mert "elég az indulati politikából és a demagógiából" - tette hozzá.
 
A pártból való kilépések kapcsán Dávid Ibolya úgy fogalmazott: az MDF országos gyűlése lezárt egy korszakot, ezen a küldöttek kétharmada kinyilvánította, hogy jó úton jár a párt. Ez nyílt, világos üzenet volt mindenkinek - közölte. 

Írásban "még nem látta" a pártot elhagyók kilépésre irányuló szándékát - tette hozzá a párt elnöke, ám véleménye szerint természetes dolog, hogy vannak, akik kilépnek a pártból. 


Hirdetés
hvg360 Tiszai Balázs 2025. január. 06. 09:30

MVM-terjeszkedés Romániában: a helyiek szerint Orbán most tolja be az országba Putyin trójai falovát

A magyar állami energiacég kivásárolja a német E.On-t Románia második legnagyobb gázcégéből. A helyi félelmek szerint, ha az üzlet lezárul, az MVM orosz gázzal fogja ellátni az ország háztartásainak csaknem felét, és ezzel nagyban erősödik Moszkva befolyása Bukarestben. A tranzakció 2025 első felében zárulhat, de még elkaszálhatják. Ennek az esélyét erősítheti az a sürgősségi rendelet, mellyel a román kormány megakadályozhatja a stratégiai fontosságú vállalatok “ellenséges” átvételét.