Tucatjával lépnek ki az MDF-ből
Lemondott a főváros II. kerületében betöltött MDF-elnöki tisztségéről, és elhagyta a pártot Porkoláb Mátyás húsz párttársával együtt; a politikus szerdai közleménye szerint a kilépések helyi és országos szinten is folytatódni fognak. És valóban.
Porkoláb Mátyás azzal indokolta döntését, hogy "az MDF a nemzet iránt elkötelezett keresztény-konzervatív pártból elv és hagyományos értékek nélküli, meghatározhatatlan ideológiájú, populista párttá vált". A közlemény megfogalmazása szerint a volt tagok számára elfogadhatatlan a "törvénytelen eszközökkel" készült lehallgatások felhasználása belső politikai küzdelemben, a kizárások és "egyéb, antidemokratikus működési módszerek, a manipulatív politizálás". Porkoláb Mátyás azt írta, hogy az MDF vezetői miatt ma már nem létezik a párt egykori értékközössége.
Békésben is elszállingóznak
Kilépett pártjából az MDF Békés megyei, békéscsabai, gyulai és mezőkovácsházi szervezetének elnöke - jelentették be az érintettek szerdán sajtótájékoztatón Békéscsabán. Takács Péter, aki eddig vezette a megyei és a békéscsabai szervezetet, elmondta: a tagság és személy szerint ő sem tud azonosulni a Dávid Ibolya pártelnök által képviselt új irányvonallal, mert az ellentétes a párt 1988-ban lefektetett alapelveivel és értékrendjével. Hozzátette: a Békés megyei szervezetek képviselői az elmúlt években folyamatosan jelezték a párt felső vezetőinek, hogy eltérnek az Antall József néhai miniszterelnök által megfogalmazott alapelvektől, és mindeddig bíztak abban, hogy képesek befolyásolni az MDF döntéshozó szerveit. "Mostanra kiderült, hogy hiába próbálkoztunk, így számunka nem maradt más, mint lemondani és kilépni a pártból" - szögezte le.
A megyei és békéscsabai elnök mellett távozott a pártból több olyan politikus is, aki tagja volt az MDF országos választmányának, illetve megyei szinten irányította a pártot. Az MTI érdeklődésére nagyon nehéz döntésnek nevezte a kilépést Takács Péter, hiszen, mint mondta, ő 1988 szeptembere óta tagja az MDF-nek. A megyei elnök egyébként pártja színeiben önkormányzati képviselő is Békéscsabán, ám a mandátumának sorsáról szóló kérdésre válaszolva azt mondta, hogy "várjuk meg a békéscsabai közgyűlés következő, szeptemberi ülését".
A kilépések hatását elemezve kijelentette: gyakorlatilag megszűnt a párt békéscsabai, gyulai és mezőkovácsházi csoportja, ráadásul ezeknek a szervezeteknek a vezetői azok voltak, akik eddig szervezeték és irányították az MDF Békés megyei politizálását.