2009. június. 23. 11:17 MTI Utolsó frissítés: 2009. június. 23. 11:24 Itthon

Nyomoz az ügyészség a körömi tömegverekedés ügyében

Elrendelte a nyomozást a miskolci nyomozóügyészség a június 14-ére virradóra Körömben történt tömegverekedés ügyében - mondta Martossy György főügyészségi csoportvezető ügyész kedden. Két feljelentést vizsgálnak: a hivatalos személy elleni erőszak bűntettét, illetve azt, hogy volt-e rendőrségi túlkapás az intézkedés során.

Az ügy előzménye az volt, hogy tömegverekedéshez riasztották a rendőröket a Borsod megyei Körömben. Amikor a tiszaújvárosi kapitányság megkapta a bejelentést, két járőr rendőrautóval a helyszínre ment, ahol egy embert megbilincseltek. A tömegből azonban kivált egy 10-15 fős csoport, amelynek tagjai "ki akarták szabadítani" a rendőrségi járműbe már beültetett társukat. A járőrök ezt látva erősítést kértek, a tiszaújvárosi rendőrkapitányságról két járőr rendőrautóval érkezett a segítségükre. A rendőrök ellen fellépő tömeg ekkorra már megduplázódott, a 25-30 fős csoport - botokkal és egyéb eszközökkel - felfegyverkezve támadt rájuk, bekerítették a négy rendőrt és a két autót. A járőrök a megyei rendőr-főkapitányságon keresztül hívtak úgynevezett csapaterőt az indulatok megfékezéséhez. Hajnalra 28 embert állítottak elő.

A másik vizsgálat amiatt indult, hogy 21 magánszemély feljelentést tett a körömi rendőri intézkedés miatt. Ezeket a feljelentéseket egy ügyként - bántalmazás hivatalos eljárásban vétsége - kezeli a nyomozóügyészség - ismertette Martossy György, hozzáfűzve, hogy a feljelentéshez látleleteket is csatoltak, ezek összességét hétfőn kapta meg az ügyészség. Mint mondta, a hivatalos személy elleni erőszak, illetve a bántalmazás hivatalos eljárásban ügyét párhuzamosan vizsgálja az ügyészség.

Hirdetés
Címkék
Gazdaság Tiszai Balázs 2024. december. 04. 17:30

Dél-Korea elmúlt 24 órája: amikor annyira utál mindenki, hogy csak az önpuccs tűnik megoldásnak, de még az se sikerül

Jun Szuk Jeol elnök a hadiállapot kihirdetésével majd visszavonásával néhány óra leforgása alatt szilánkjaira zúzta szét azt a képet, ami a nyugati világ lakosainak többségében élt Dél-Koreáról, miközben saját népe elé véres és traumatikus képeket rángatott elő a kollektív emlékezetből. A villámgyorsan hamvába hullt önpuccsból akár halálos ítélet is születhet, a dél-koreai kormány bukása már csak formaságnak tűnik.