Megerősítették a Nemzeti Nyomozó Iroda védelmét
Megerősítette a rendőrség a Nemzeti Nyomozó Iroda védelmét azt követően, hogy egy terrorszervezet vezetésének gyanújával letartóztatták Budaházy Györgyöt.
Megszaporodtak a rendőrök péntekre a központi nyomozóhatóság épülete körül, a nemzeti radikális rendezvényekről ismert Budaházy szerdai elfogásával és mai letartóztatásával összefüggésben. A VI. kerületi, Aradi utcai objektum környékén jelenleg folyamatosan járőrözik őt járőrpáros, és új biztonsági intézkedéseket léptettek életbe az épületen belül is - igaz, erről a rendőrség nem adott bővebb tájékoztatást.
A hírügynökség információi szerint a rendőrök olyan jelzést nem kaptak, hogy bárki bármit tervezne konkrét rendőrségi objektum ellen, ezért kordonokkal nem is vették körül a nyomozóiroda épületét: az eddig tett védelmi intézkedéseket csak megelőzésnek szánták. Mint ismeretes, az ügyészség tegnap jelentette be, hogy gyanújuk szerint Budaházy utasítására hajtotta végre egy, már felderített csoport azokat a támadásokat, melyek célpontjai között több politikus lakása szerepelt.
Budaházy Györgyöt ez alapján a Központi Nyomozó Főügyészség terrorcselekménnyel, robbanóanyaggal való visszaéléssel és emberölés előkészületével gyanúsította meg, s a Pesti Központi Kerületi Bíróság ma délelőtt előzetes letartóztatásba helyezte.