2009. június. 04. 17:11 MTI Utolsó frissítés: 2009. június. 04. 16:55 Itthon

Betiltották a Hatvannégy Vármegye szombati demonstrációját

Megtiltotta a budapesti rendőrfőkapitány, hogy a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom megtartsa szombatra bejelentett vonulásos demonstrációját - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) szóvivője.

Tafferner Éva elmondta, a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom május 29-én jelentette be a BRFK-n, hogy június 6-án, szombaton vonulásos demonstrációt kíván tartani. A bejelentés szerint a résztvevők a Felvonulási téren gyülekeztek volna, majd a Stefánia úton, a Thököly úton, a Dózsa György úton át, az Andrássy úton keresztül érkeztek volna a Roosevelt térre. A vonulás érintette volna Szlovákia, Románia és Szerbia budapesti nagykövetségét, a menetet lovasok és egy tehergépkocsi vezette volna át a városon.

Tóth Gábor, Budapest rendőrfőkapitánya május 31-én megtiltotta a vonulásos demonstráció megtartását a gyülekezésről szóló törvényre hivatkozva, mivel a közlekedés más útvonalon nem biztosítható.

A szervezet képviselője azonban június 1-jén újra bejelentette a korábbival megegyező időben és útvonalon tartandó demonstrációt. Ennek megrendezését szintén közlekedési okokra hivatkozva ugyancsak megtiltotta a budapesti rendőrfőkapitány.

A határozatot a BRFK csütörtökön kézbesítette a bejelentőnek, egyben tájékoztatta arról, hogy ha a tiltó határozat ellenére megtartják a demonstrációt, a törvény értelmében a rendőrség feloszlatja azt és a szervezőkkel szemben eljárást kezdeményez.

A Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom (HVIM) szombatra a trianoni békediktátum aláírásának évfordulója alkalmából felvonulást tervez a szervezet honlapján hétfőn közzétett közlemény szerint. A menet a mozgalom által "megszállónak" minősített országok nagykövetségeit is érintené, hogy így fejezzék ki tiltakozásukat "az elcsatolt országrészeken uralkodó magyarellenesség" ellen, és amiatt, hogy a HVIM rendezvényeit folyamatosan betiltják.

Hirdetés
hvg360 Bábel Vilmos 2025. január. 06. 13:28

1945 után először ismét szélsőjobboldali vezetője lehet Ausztriának, Herbert Kickl a kormányalakításról tárgyalhat

Az osztrák Szabadságpárt vezetője kapott felkérést a kormányalakításra a köztársasági elnöktől, miután összeomlottak a koalíciós tárgyalások a jobbközép és a szociáldemokraták között Ausztriában. A jobbközép lecserélte a vezetőjét, az új hajlandó kormányalakításról tárgyalni a választáson győztes szélsőjobboldali párttal, az FPÖ-vel. A szélsőjobbnak az ölébe hullhat a hatalom, mert a politikai elit nem tudott túllépni a saját árnyékán. Váratlan külpolitikai győzelem ez Orbán Viktornak és Vlagyimir Putyinnak. Németországnak vészjelzés az osztrák belpolitikai fordulat.