2009. május. 26. 08:03 MTI Utolsó frissítés: 2009. május. 26. 08:04 Itthon

Újra virágzik a zimmer frei

Miközben a dunántúli, köztük a balatoni szállásadók egyre pesszimistábbak az idei szezon kilátásait illetően, úgy tűnik, feltámad a szinte a szocializmussal együtt eltemetett zimmer frei - írta a Napi Gazdaság.

A lap keddi számában megjelent írás szerint a megkérdezett utazási irodák, illetve tucatnyi szállásadó is arról számolt be, hogy május közepéig, a korábbi évekhez képest, mintegy 20-25 százalékkal nőtt a magánszálláshelyek iránti kereslet. Sőt a nyugat-balatoni régióban és Balatonfüred környékén már 30 százalékos növekedést prognosztizálnak. A lap szerint az áfaemelés is egyre inkább a számlákkal rendszerint nem sokat bíbelődő nyaraló- és háztulajdonosok malmára hajtja a vizet.

Szabó Emese, a Balaton 2000 Turisztikai és Utazásszervező Kft. marketingigazgatója elmondta: a hazai turisták mellett egyre több külföldi is beéri a szerényebb színvonalú nyaralással. A legtöbben a naponta és személyenként 2500-3000 forint körül kínált szálláslehetőségeket keresik, s a parti nyaralókhoz sem mindenki ragaszkodik.

Egy Siófok, Balatonfüred és Badacsony térségében is apartmanházakat üzemeltető, illetve fizető vendéglátóhelyek értékesítésével foglalkozó cég gazdasági igazgatója közölte, egy héten belül a harmadik német utazási iroda kért tőlük nívós magánszállásokat, behatárolva az árat. Általában a vízparti, jól felszerelt villákat keresik, de az ár a döntő kérdés. Személyenként és naponta 3500-4000 forintnál "tovább" szinte senki sem akar elmenni.

Hirdetés
hvg360 Tiszai Balázs 2025. január. 06. 09:30

MVM-terjeszkedés Romániában: a helyiek szerint Orbán most tolja be az országba Putyin trójai falovát

A magyar állami energiacég kivásárolja a német E.On-t Románia második legnagyobb gázcégéből. A helyi félelmek szerint, ha az üzlet lezárul, az MVM orosz gázzal fogja ellátni az ország háztartásainak csaknem felét, és ezzel nagyban erősödik Moszkva befolyása Bukarestben. A tranzakció 2025 első felében zárulhat, de még elkaszálhatják. Ennek az esélyét erősítheti az a sürgősségi rendelet, mellyel a román kormány megakadályozhatja a stratégiai fontosságú vállalatok “ellenséges” átvételét.