2009. május. 02. 16:23 MTI Utolsó frissítés: 2009. május. 02. 16:12 Itthon

Gémesi: a Fidesz nemzetpolitikai ügyekben lehetne szerényebb

A Miniszterelnöki Hivatal nemzetpolitikáért felelős szakállamtitkára szerint a Fidesz nemzetpolitikai ügyekben lehetne szerényebb, miután a határon túli magyarokkal kapcsolatos megosztó politikája korábban nem volt eredményes.

Gémesi Ferenc azt követően nyilatkozott azt MTI-nek, hogy előző nap az Országgyűlés külügyi és határon túli magyarok bizottságának fideszes elnöke egy nemzetközi konferencián Csíkszeredában egyebek mellett arról beszélt: a magyar nemzetpolitika megújítása az új magyar kormány feladata lesz. Németh Zsolt szerint ennek középpontjába kell állítani a határon túli magyar közösségekkel való párbeszéd intézményének újbóli megteremtését. Mint mondta, a Magyar Állandó Értekezletet (MÁÉRT) gyakorlatilag megszüntette az eddigi magyarországi kormányzat.  

Gémesi Ferenc szerint örömteli, ha a Fidesz is kezdi belátni, hogy az a megosztó politika, amit az előző választásnál próbált ki korábban Romániában, nem folytatható. A mesterséges megosztást a magyar közösségek nem fogadják el, nem ez a célravezető politika - hangoztatta.
 
Németh Zsoltnak a párbeszéd intézményének újbóli megteremtéséről szóló kijelentésére utalva azt mondta: ők ennek a fórumait már az elmúlt három évben újrateremtették.
 
Gémesi Ferenc a MÁÉRT-re utalva közölte: ha valaki tudna mutatni két olyan ügyet, amelyet ez a testület döntött el, és konkrétan segítette a magyar közösségeket, azt nagy örömmel fogadná. Úgy vélte, a MÁÉRT nem volt más, mint egy politikai vitafórum, amely arról szólt, hogy leképezték a parlamenti politikai vitákat, és ebbe bevonták a határon túliakat.

Gémesi szerint mára sikerült különválasztani a parlamenti, a civil és a kormány hatáskörébe tartozó gyakorlati ügyeket. El lehet dönteni, hogy csinálunk egy látszatfórumot, vagy minden fórumot oda rendelünk, ahol az érdemi döntések meg tudnak születni - fogalmazott a szakállamtitkár.



Hirdetés
hvg360 Tiszai Balázs 2025. január. 09. 12:00

Trump szóban már Putyin szintjén van, de mégis mit akar Grönlandtól, Kanadától és a Panama-csatornától?

A megválasztott amerikai elnök nem zárja ki, hogy katonai eszközökkel szerezzen meg a három kiszemelt területből kettőt, az USA északi szomszédját pedig gazdasági nyomásgyakorlással kényszerítené az 51. állammá. Donald Trump a harcias megnyilvánulásai alapján annyira veszi komolyan a határvonalakat, mint az Ukrajnát “nácítlanító” Oroszország, bár arra szerencsére kevés az esély, hogy az amerikai hadsereg bármely országot lerohanja. Összeszedtük, miért került a három kiemelt célpont Trump fókuszába.