2009. március. 19. 13:57 MTI Utolsó frissítés: 2009. március. 19. 13:47 Itthon

Egyeztetésre készülnek a képviselői költségtérítésről

Még nem tudni, hogy megegyezésre jutnak-e a parlamenti pártok a képviselői költségtérítésről az ügyben indított népszavazás parlamenti tárgyalása előtt.

Az MSZP azt szorgalmazza, hogy a négy parlamenti frakció (az MDF-nek ugyanis péntektől már nem lesz képviselőcsoportja) egyezzen meg a képviselői költségtérítés rendezéséről, de ha ez nem jár sikerrel, akkor önálló javaslatot terjeszt az Országgyűlés elé - közölte Kovács Tibor frakcióvezető-helyettes.

Mint mondta, az MSZP azt szeretné, hogy a parlament ne csak a népszavazási kezdeményezésről, hanem konkrét megoldási javaslatról tárgyaljon.

A tervezett változatás irányáról a szocialista politikus nem nyilatkozott, más forrásokból azonban úgy tudni, hogy az MSZP azt szorgalmazza: a költségtérítés szűnjön meg, azaz adózott jövedelemként épüljön be a képviselői tiszteletdíjba. A szocialisták korábban már beadtak egy ilyen tárgyú indítványt, ám azt a többi frakció nem támogatta. Az egyeztetésre a tervek szerint heteken belül sor kerülhet.

Répássy Róbert, a Fidesz frakcióigazgatója azt mondta, pártja ott lesz az egyeztetésen, ahol azt javasolják majd, hogy a kormánytagok és a képviselők tiszteletdíját is a 2002-es szintre állítsák vissza.

Gusztos Péter, az SZDSZ frakcióigazgatója azt mondta, ha lesz négypárti megbeszélés a költségtérítés témájáról, akkor azon részt vesznek. Emlékeztetett arra, hogy a képviselői költségtérítést egy tavalyi döntéssel adóztatta meg a parlament.
Egy tavalyi ötpárti egyeztetésen az MDF-es Hock Zoltán azt javasolta, hogy az országgyűlési képviselők, a polgármesterek, valamint az önkormányzati képviselők költségtérítése az általános szabályok szerinti személyijövedelemadó-kulcs szerint legyen adóköteles jövedelem. Ezt a többi párt akkor nem támogatta.

Az Országgyűlés tavaly november 25-én név szerinti szavazással, egyhangúlag fogadta el a képviselői költségtérítés megadóztatásáról szóló MSZP-s indítványt, amelynek alapján az országgyűlési képviselők, a polgármesterek és az önkormányzati képviselők februártól 15 százalékos adót fizetnek költségtérítésük és költségátalányuk után.

Az Országos Választási Bizottság szerdán határozatot hozott arról, hogy összegyűlt a törvényben meghatározott számú aláírás Seres Mária népszavazási kezdeményezéséhez, amely szerint az országgyűlési képviselőknek csak a bizonylattal alátámasztott, elszámolható kiadásai után járna költségtérítés. A kezdeményező bízik abban, hogy az Európai Parlamenti választásokkal egy időben tartják majd a népszavazást.

Hirdetés