2009. március. 08. 09:40 MTI Utolsó frissítés: 2009. március. 08. 09:27 Itthon

Továbbra is narancssárga riasztás a Dunántúlon

Az erős szél miatt továbbra is narancssárga riasztás van érvényben a Közép- és Dél-Dunántúli régióban; az elmúlt 24 órában összesen 205 alkalommal riasztották a tűzoltókat országszerte, ebből 64 esetben a viharos szél okozta károk elhárítására kellett kivonulniuk, 63 alkalommal tűzesethez, 117 esetben pedig műszaki mentésekhez.

Szentes György, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) szóvivője vasárnapi közleménye szerint az erős szél a fővárosban, Győr-Moson-Sopron, Veszprém és Somogy megyében okozta a legtöbb gondot.

A tűzoltókat jellemzően kidőlt fák, leszakadt faágak okozta veszélyhelyzetek miatt riasztották, a fővárosban, Győr-Moson-Sopron és Veszprém megyében különböző épületszerkezetekben is károk keletkeztek, néhány esetben pedig leszakadt, megrongálódott közlekedési jelzőlámpák, valamint reklámtáblák okozta veszélyhelyzeteket. Az OKF nyilvántartása szerint a viharkároknál személyi sérülés nem történt.

Vasárnap éjfélig a Dunántúlon és a középső országrészben a kora délutáni órákig még többfelé viharos, 60-85 kilométer/óra sebességű lökések kísérhetik az északnyugati szelet - tették közzé az Országos Meteorológiai Szolgálat honlapján. A Balaton térségében és a Dunántúli-középhegység magasabban fekvő részein eleinte még 90 kilométer/órát elérő vagy meghaladó széllökés is valószínű. A légmozgás számottevő mérséklődésére a nap második felében lehet számítani. Az esti óráktól a derült szélvédett részeken köd képződhet.

Hirdetés
hvg360 Farkas Zoltán 2024. december. 04. 09:30

Egy megatárca veszélyei, avagy Matolcsy György diadalai az első Nemzetgazdasági Minisztérium élén

Unortodoxia bármi áron: ez jellemezte a 2010-es évek elején felálló első gazdasági csúcsminisztériumot. Most, hogy a Pénzügyminisztérium és a Nemzetgazdasági Minisztérium újbóli tervezett összevonásával visszatérhet ez a struktúra a kormányba, felidézzük Matolcsy György miniszteri tevékenységének csúcspontjait a IMF-fel vívott háborútól a magánnyugdíjpénztárak beszántásáig.