2009. március. 03. 16:10 MTI Utolsó frissítés: 2009. március. 03. 16:06 Itthon

Tizenhat és fél milliárdot kaptak a civilek és az egyházak

Tizenhat és fél milliárd forintot kaptak a magánszemélyek adójának 1+1 százalékos felajánlásaiból a civil szervezetek és az egyházak tavaly - tartalmazza az APEH tájékoztatója, melyet a parlament emberi jogi bizottságának keddi ülésén ismertetett Szikora János, az adóhivatal elnöke.

Csaknem egymilliárd forintnyi felajánlás érvénytelen volt, ennek fele azért, mert a nyilatkozattevő nem fizette be adóját, 15 százaléka pedig azért, mert késve nyújtotta be a nyilatkozatot.
   
A több mint négy és fél millió adózó magánszemélyből 1 729 ezren tettek érvényes felajánlást csaknem 29 ezer szervezet részére. Ebből 155 volt egyház, 2 kiemelt költségvetési előirányzat, a többi civil szervezet. A civil szervezeteknek kilenc és fél milliárd forint jutott, az egyházaknak 4,9 milliárd, a két kiemelt költségvetési előirányzatnak 2,1 milliárd.
   
A két kiemelt költségvetési előirányzaton belül 2008-ban a parlagfűmentesítés  támogatására 950 millió forintot, a gyermekszegénység elleni programra 1,15 milliárd 
forintot ajánlottak fel az adózók. 
   
A felajánlások legnagyobb részét, mintegy harmadát a neveléssel, oktatással foglalkozó civil szervezetek kapták, ez két és fél milliárd forintot jelentett a számukra. Az egészségmegőrzéssel foglalkozó civil szervezetek csaknem 2 milliárd forntot kaptak az egyszázalékos felajánlásokból, a szociális, családsegítéssel foglalkozóak 1,15 milliárdot, a természetvédelemmel foglalkozóak 740 milliót, a kulturális szervezetek mintegy 600 miliót, a sporttal foglalkozóak pedig 550 milliót.
   
A kedvezményezett civil szervezetekre jutó felajánlások összege átlagosan 330 ezer forint, egy-egy felajánlás átlagosan 5 600 forint volt. Az egyházak javára renelkező adózók átlagosan mintegy 6 ezer forintot ajánlottak fel. 
   
Az első három egyház a felajánlások számát tekintve a Magyar Katolikus Egyház, amelynek több mint félmillióan ajánlottak fel csaknem hárommilliárd forintot, a Magyarországi Református Egyház, melynek 164 ezren ajánlottak csaknem egymilliárd forintot, és a Magyarországi Evangélikus Egyház, amelynek csaknem félszázezren ajánlottak több mint 300 millió forintot.
   
A Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége számára öt és fél ezren ajánlották fel adójuk egy százalékát 67 millió forint összegben, a Hit Gyülekezetének 16 ezren ajánlottak fel összesen 56 millió forintot, a 155. helyen álló Négyszegletkő Apostoli Hit Nemzetközi Egyházának pedig egytucatnyian ajánlottak fel összesen félszázezer forintot. 

Hirdetés
hvg360 Serdült Viktória 2025. január. 07. 09:30

Laczó Adrienn, lemondott bíró: Dermesztő hatás nyomja rá a bélyegét az egész bírói szervezetre

„Az ember csak akkor veszi észre, hogy nem kapott levegőt, amikor felbukkan a víz alól” – mondja Laczó Adrienn volt bíró, aki januártól egy ügyvédi irodában dolgozik tovább. A Fővárosi Törvényszék Büntető Kollégiumának egykori tanácselnöke szerint a bírák közül egyre többen érzik, hogy olyan nyomás nehezedik rájuk, ami nem megengedhető. Hogyan nyilvánul meg ez a nyomás, és volt-e bármilyen hatása a bírák kiállásának? Miért volt szerinte mélyen sértő az új OBT-elnök nyilatkozata a „zavaró hangokról”? HVG-portré.