Szentes: kamatmentes kölcsön rászorulóknak
Kamatmentes szociális kölcsönt ad a hirtelen pénzszűkébe kerülő szentesieknek a város önkormányzata; emellett másokhoz hasonlóan a településen is zajlik a közfoglalkoztatási program - közölte a polgármester sajtótájékoztató szerdán a városban.
A kamatmentes szociális kölcsönt azok számára biztosítják, akik jövedelmük vagy egyéb családi körülményeik miatt a szociális ellátásban nem lehetnek partnerek, azaz a hirtelen pénzzavarba kerülőknek igyekeznek segíteni - mondta Szirbik Imre (MSZP).
Hozzátette: az évente felvehető maximum százezer forint kiutalása olyan szituációkra vonatkozik majd, melyek elsősorban a lakhatáshoz kapcsolódnak, de egyéb hirtelen jött élethelyzet is előfordulhat. Így lehet probléma a hirtelen felszökő lakhatási költség - például egy nagyobb számla -, betegség során előforduló nagyobb gyógyszerkiadás, vagy egy tragikus esemény a családban.
Az igénylőknek megvizsgálják a szociális hátterét, de jóval enyhébb lesz az elbírálás, mint a rendes szociális támogatásnál. A pénzt egy éven belül kell a visszafizetni. A forrást a város saját költségvetéséből finanszírozza, de azt egyelőre még nem tudni, hogy mekkora lesz az igény - tette hozzá a polgármester.
Szirbik Imre elmondta: a város költségvetése egyensúlyban van, és egyelőre nem terveztek jelentős összeget elkülöníteni, de ha kell, a képviselő-testület bármikor kész egy alapot létrehozni. A városi közfoglalkoztatásról elmondta: kétszázhúsz, eddig segélyből élő számára nyílik lehetőség az önkormányzati rendszerben dolgozni. A programban 6-10 hónapig vehetnek részt a munkavállalók, a végzettséghez igazodó keresetért. Már most 30-40 embert foglalkoztatnak, de elsősorban március 15-e után indulnak a közmunkák.
* * * Milliókat lehet spórolni a legolcsóbb lakáshitel kiválasztásával!
A lakásvásárlás előtt állóknak sokszor hitelre is szükségük van céljuk megvalósításához. A jelenlegi gazdasági környezetben még fontosabb megtalálni a legolcsóbb ajánlatot, amivel akár milliók is megtakaríthatók. Ehhez érdemes a Bankmonitor lakáshitel kalkulátorát használni.